Élő Kolozsvári Rádió

A TikTok titka?

A tizennyolc évesek jellemzően nem hallgatják a rádiót, de talán szüleik még igen, nagyszüleik még inkább. De mi mindannyiuknak ajánljuk a beszélgetést amely arról szól, hogyan működik a TikTok, és ezen belül hogyan működik a marketing.

TikTok
Foto: nordskovmedia.dk/flickr.com
2024 november 28, 11:05

A Sétatér e heti adásában egy korábbi műsort ajánlottunk hallgatóink figyelmébe. Egy évvel ezelőtt beszélgettünj Petki Milán marketingessel arról, hogy miért kell nekünk tiktokozni, mármint miért fontos a vállalkozásoknak jelen lenni a még mindig legújabb közösségi platformon. Most pedig eljött az az idő, hogy a politikai kampányok esetében is bebizonyosodott, hogy a csatornának erős hatása van – főleg – a fiatalokra.

Az elnökválasztás első fordulójának szavazatait még össze sem számolták, amikor attól volt hangos a hagyományos média egyik csatornája, a televízió, hogy a forduló győztese TikTokon kampányolt, ez hozta neki a szavazatokat, több mint 2 millió 119 ezret. A gond csak az, hogy a fiatalok közben azt mondják, a TikTokot is, mint minden közösségi felületet, főleg szórakozásra használják, nem tájékozódásra. Ezért semmit nem tudtak a jelöltről, csak arról alkothattak véleményt, hogy – esetünkben – jólfésült-e, jól lovagol-e vagy egyáltalán mennyire tetszik nekik az, amit látnak róla.

A kampánystratégák valószínűleg nagyon ismerik ennek a mostanában sokat – lehet, hogy már túl sokat – emlegetett platformnak a működését, hiszen vannak olyan magyar tizenkettedikesek, akik azt mondták: klassz volt a kampánya, ezért megszavazták. Tizennyolc évesen ez volt az egyetlen tájékozódási pont számukra. Aztán talán ők is rákerestek – de ehhez már későn – olyan kifejezésekre, mint legionárius, holokauszt, antiszemitizmus és más hasonlók, amelyekkel most ismerkedik az ország lakosságának egy része.

A tizennyolc évesek jellemzően nem hallgatják a rádiót, de talán szüleik még igen, nagyszüleik még inkább. De mi mindannyiuknak ajánljuk a beszélgetést amely arról szól, hogyan működik a közösségi platform, és ezen belül hogyan működik a marketing.

Szerkesztő: Rácz Éva

Sétatér: Tamási Áron nyomában
Sétatér szerda, 2025 szeptember 242025 szeptember 24, 16:33

Sétatér: Tamási Áron nyomában

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Kevés regény záró gondolata lett ennyire szállóigévé, mint Tamási...

Sétatér: Tamási Áron nyomában
KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!
Sétatér csütörtök, 2025 augusztus 212025 augusztus 21, 12:19

KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!

A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt részben a Farkas utcai kihelyezett stúdióból közvetítünk. Egyes műsoraink is igazodnak ehhez ilyenkor:...

KMN: Sétáljon velünk a múzeumok sétányán!
Sokpilléres nyugdíj-alapozó
Sétatér szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:10

Sokpilléres nyugdíj-alapozó

A politikum – a törvény alkalmazási szabályzatával jócskán megkésve – épp azon vitázik, hogy a kötelező magánnyugdíjunk havonta...

Sokpilléres nyugdíj-alapozó
Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk
Sétatér szerda, 2025 április 22025 április 2, 17:09

Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk

Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztorral múlt héten Kárpátalján jártunk, hogy tartós élelmiszereket és vetőmagot vigyünk a...

Mindennapos küzdelem, amelyben a félelem mellett a remény is jól megfér – Kárpátalján jártunk
Sétatér péntek, 2025 március 72025 március 7, 13:46

Az MI is „beépül az életünkbe, mint a számítógép”?

Nem két-három éve jött létre, s főleg nem egyik napról a másikra az, amit ma mesterséges intelligenciának (rövidítve MI-nek vagy angol...

Az MI is „beépül az életünkbe, mint a számítógép”?
Sétatér hétfő, 2024 november 112024 november 11, 13:32

Egyedi ízvilág: kézműves sörök piaca és fogyasztói

Műsorunkba vendégszerkesztőt hívtunk: Váry-Sylvester Péter újságíró-hallgatóként készítette el az itt hallható összeállítást. Ő...

Egyedi ízvilág: kézműves sörök piaca és fogyasztói
Sétatér csütörtök, 2024 november 72024 november 7, 14:57

Szatmár Megyei Múzeum: régészeti leletek között folytatjuk sétánkat

Műsorainkban több rendben beszámoltunk arról, hogy megújult Szatmárnémetiben a megyei múzeum teljes történelmi kiállítása. Néhány hete...

Szatmár Megyei Múzeum: régészeti leletek között folytatjuk sétánkat
Sétatér szerda, 2024 október 302024 október 30, 13:20

Múzeumi madárcsicsergésben jártunk

Interaktív lett a kiállítótér a Szatmár Megyei Múzeumban. A történelmi kiállításon nem vehetjük kézbe az ősember eszközeit, tehát...

Múzeumi madárcsicsergésben jártunk