Élő Kolozsvári Rádió

„Jók leszünk!” – Mészáros György kritikai etnográfiája az iskola szerepéről

Az iskoláról gondolkodni, talán egy kicsit másként, mint általában – ez a szerző célja.

„Jók leszünk!” – Mészáros György kritikai etnográfiája az iskola szerepéről

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 november 18, 11:03

A Mentés másként pedagógiai konferencia keretében – még Budapest előtt – Kolozsváron mutatták be először Mészáros György „Jók leszünk!” – Hogyan formál társadalmi lénnyé az iskola? Összehasonlító kritikai etnográfia mindenkinek című kötetét.

A szerző az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének docense, aki közel három éven át kapcsolódott be az oktatási rendszer két különböző iskolájának hétköznapjaiba. Munkájának, felismeréseinek összesítéseként született meg a kötet, amely kiutakat kíván mutatni az oktatás és pedagógia iránt érdeklődők számára a bevésődött oktatáskritikai megközelítésekből. Amint az a könyv hátsó borítóján olvasható, „a szerző határozott szándéka, hogy az olvasóban kérdéseket ébresszen, és felajánljon egy olyan kritikai gondolkodási keretet, amely nem számít megszokottnak a magyarországi oktatásra vonatkozó értelmezésekben”.

A szerzővel a könyvbemutató után beszélgettünk, onnan indulva, hogy a könyv mindenkihez kíván szólni, aki az oktatás iránt érdeklődik.

Riporter: Ferencz Zsolt

Mészáros György könyve letölthető innen.

Etichete:
Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés