Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Díjazott rádiósok, a Donát útról

László Tibort és Sebők Tímeát díjazta a MÚRE.

Sajtóklub: Díjazott rádiósok, a Donát útról
Foto: Sebők Tímea és László Tibor a Sajtóklubban

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2024 október 8, 10:59 / actualizat: 2024 október 8, 13:08

Rádiós nívódíjjal tüntette ki a hét végén két szerkesztő kollégánkat a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A díjakat október 5-én, szombaton este adták át az Egyesület szakmai találkozóján, amelyre idén is Szovátán került sor.

László Tibor több évtizedes, sokoldalú rádiós újságírói munkájáért részesült  Majtényi Ágnes-díjban, Sebők Tímea pedig pályakezdő rádiósként vehette át a fiatal rádiós újságírók számára alapított Tomcsányi Tibor-emlékdíjat.

Velük beszélgettünk a Sajtóklubban, nem csak a rádiós munkáról, hanem többek közt arról is, miben lelik leginkább örömüket, amikor éppen nem dolgoznak, mi az, amire leginkább vágynak, de eddig kimaradt az életükből.

Adott ponton pedig “kutyát-macskát” összebeszéltünk, -hordtunk, hiszen László Tibor életében a komolyzene és a rádiós munka mellett ez a két háziállat is fontos szerepet játszik, Facebook-bejegyzéseiben a kutyust a testőrnőjének, a cicát pedig titkárnőjének nevezi. Sebők Tímea pedig imád kvízesteket, műveltségi vetélkedőket szervezni, vezetni.

A lejátszóra kattintva az október 7-i, hétfő délutáni 55 perces élő műsor szerkesztett, kissé rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István
Sajtóklub: A „Vidám mandátum” szomorú látleletei
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 12:59

Sajtóklub: A „Vidám mandátum” szomorú látleletei

Hogyan vált a 2010-es években maga a korrupcióellenes harc is korrupttá, a politikai leszámolás eszközévé Romániában, miközben az EU-t...

Sajtóklub: A „Vidám mandátum” szomorú látleletei
Sajtóklub: Legyünk-e udvariasak az MI-vel?
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 10:40

Sajtóklub: Legyünk-e udvariasak az MI-vel?

Már megint a mesterséges intelligencia a témánk, de ezúttal sem öncélúan. Aligha van még egy olyan forradalmi újdonság szűk vagy tág...

Sajtóklub: Legyünk-e udvariasak az MI-vel?
Sajtóklub: Mi újat hozott a ChatGPT-5?
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 162025 szeptember 16, 11:40

Sajtóklub: Mi újat hozott a ChatGPT-5?

Augusztusban megjelent a mesterséges intelligencia továbbfejlesztett verziója, a ChatGPT-5. Alaposan próbára tettem, kipróbáltam, mikrofonhoz...

Sajtóklub: Mi újat hozott a ChatGPT-5?
Sajtóklub: dezinformációs tömegpszichózis 1989-ben és 1990-ben
Sajtóklub kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 11:47

Sajtóklub: dezinformációs tömegpszichózis 1989-ben és 1990-ben

Dezinformáció az „aranykorszak” utolsó hónapjaiban és a rendszerváltás után: 35 évvel ezelőtt, 1990-ben is virágkorát élte,...

Sajtóklub: dezinformációs tömegpszichózis 1989-ben és 1990-ben
Sajtóklub kedd, 2025 július 152025 július 15, 11:27

Sajtóklub: MI által homályosan, de közérthetően – középhala(n)dóknak

A Sajtóklub előző kiadásában, július 7-én, folytatva egy februári beszélgetést, ismét a MI-t faggattuk, amely (vagy aki) ezúttal már a...

Sajtóklub: MI által homályosan, de közérthetően – középhala(n)dóknak
Sajtóklub kedd, 2025 július 82025 július 8, 11:04

Sajtóklub: „A világ már részben ChatGPT-vé vált”

Pár hónappal ezelőtt interjút készítettem a ChatGPT-vel. Akkor még nem tudott beszélni, a leírt válaszait valódi emberrel olvastattam fel....

Sajtóklub: „A világ már részben ChatGPT-vé vált”
Sajtóklub kedd, 2025 július 12025 július 1, 12:05

Sajtóklub: elektromos energia, sapka nélkül – rá fogunk-e fázni?

Július 1-től nincs többé ársapkája az eletromos energiának Romániában. Mivel jár ez az árliberalizálás, mi várható, van/lesz-e reális...

Sajtóklub: elektromos energia, sapka nélkül – rá fogunk-e fázni?
Sajtóklub kedd, 2025 június 32025 június 3, 11:28

Sajtóklub: a közösségi média (in)diszkrét bája

Átalakulóban a közösségi média, teret veszít a Facebook? Csakugyan annyira népszerű nálunk a TikTok? Hány ismeretlenes egyenlet az X (volt...

Sajtóklub: a közösségi média (in)diszkrét bája