Élő Kolozsvári Rádió

Ízek és gasztroismeretek dömpingje a Taste of Trasylvania rendezvényén

Jövő héten kezdődik a Taste of Transylvania gasztrofesztivál. Trucza Adorján főszervezővel, a rendezvény alapítójával, az udvarhelyi Páva étterem működtetőjével beszélgettünk.

Ízek és gasztroismeretek dömpingje a Taste of Trasylvania rendezvényén

Szerkesztő: kristalybea, 2024 szeptember 5, 14:43

Szeptember 12–15. között szervezik meg a Gyimesi Skanzenben a Taste of Transylvania gasztrofesztivált, amelyen helyi ételkülönlegességeket, a környező és magyarországi meghívott éttermek menüjének egy-egy jelentős elemét kóstolhatják meg az érdeklődők. Élő főzőshowkon és az erdélyi gasztronómiához kötődő beszélgetéseken is részt vehetnek a Gyimesi Skanzenbe látogatók. A cél a helyi gasztroértékek tudatosítása és megismertetése, tapasztalatcsere és természetesen a szórakozás is. A gasztroélmények mellett koncerteken is részt vehetünk. De nem csak a zenei programokon való táncolás járul hozzá a kalóriaégetéshez: közösségi pityókaszedést és futást is találunk a programban.

Azt akarjuk, hogy Erdélyt, ezt a különleges és kissé eldugott tájat, mint egy új, mégis időtlen desztinációt, visszahelyezzük a nemzetközi gasztronómiai térképre – olvasható a Taste of Transylania honlapján. Hogyan szolgálja egy ilyen jellegű gasztrofesztivál ezt a kitűzött célt?

Trucza Adorján főszervező mesélt a reggeli Hangolóban.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról