Élő Kolozsvári Rádió

Betekintés az Orosz-gyűjteménybe

Mit jelentett számára országnak-világnak megmutatni ezt a gyűjteményt? – kérdeztük a megnyitó után Maier Orosz Judittól.

Betekintés az Orosz-gyűjteménybe

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 19, 12:47

A Kolozsvári Magyar Napok idei első tárlata a Szentegyház utcai Ars Sacra Claudiopolitana kiállítóterében nyílt meg.

A kiállítás az Orosz-gyűjteménybe, Maier Orosz Judit szenior világbajnok úszó családi képzőművészeti gyűjteményébe nyújt betekintést, és szeptember 6-ig látogatható. Kezdetei a 20. század elejére vezetnek vissza, egészen az apai és az anyai nagyszülőkig, ezt a hagyományt aztán a szülők is folytatták. A kollekció gyarapításához az iparművész és senior úszóbajnok, Judit, valamint a 2021-ben elhunyt, szintén úszóbajnok és sportorvos nővére, Flóra Orosz Katalin is nagyban hozzájárultak.

Méltatásában a kurátor, Zakariás Ágota múvészettörténész kiemelte: „a kollekció több művészeti korszak darabjaiból áll össze, de a gyűjtemény súlypontjait a 19. század végének és a 20. század első felének magyar alkotói teszik ki. Hangsúlyos szerepet kap a csendéletek és a tájképek mellett a portré. Tihanyi Lajos női portréja és Ács Ferenc feleségének portréja mellett az Orosz lányok, Judit és Katalin portréi kaptak helyet, utóbbiak a család barátjának, Radu Maier festőművésznek az alkotásai. Ott vannak továbbá a tájképek is, a vélhetően a nagybányai festőiskolához tartozó alkotók munkái, amelyek közül néhány azonosításra szorul még. A városrészleteket megörökítő festmények alkotóinál a kolozsvári születésű Gáll Ferenc és Ács Ferenc neve mellett a Pattantyús Károly nevét is érdemes megemlíteni, aki az Orosz Judit művészettörténet-tanára is volt a Képzőművészeti Főiskola iparművészet szakán. Gáll Ferenc napfényben fürdő Virágpiac Rómában című festményével szerepel, Ács Ferenc pedig a számunkra oly kedves Bolyai utcát megörökítő kompozíciójával – évtizedeken keresztül itt volt az Orosz család otthona is”.

Mit jelentett számára országnak-világnak megmutatni ezt a gyűjteményt? – kérdeztük a megnyitó után Maier Orosz Judittól.

Riporter: Ferencz Zsolt

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés