Élő Kolozsvári Rádió

Újra kell gombolni

Értetlenkedés és felháborodás követte a Diákstatútumnak a Hivatalos Közlönyben való megjelenését. A diákok nem adják fel - erről is beszélgettünk a Tetőteraszon Somodi Henrietta-Kittivel.

Újra kell gombolni
Foto: A MAKOSZ vizuáljának részlete

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 16, 13:05

Értetlenkedéssel vegyes felháborodás – nagyjából ez jellemezte a Diákstatútumnak a Hivatalos Közlönyben való megjelenését.

A 14 oldalas dokumentumról egyeztettek ugyan a nyár elején a diákok szervezetei a szaktárcával, de a folyamat megszakadt és a tanulók azzal szembesültek, hogy a végleges szövegváltozatban nem jelennek meg a javaslataik – sőt. Ellentmondásos, vagy épp hiányos megfogalmazások, logikátlan cikkelyek, a tanulót nem partnernek, hanem adminisztrálni való szereplőnek tekintő felfogás: magyarán a honi oktatáspolitika újabb harsány csődje.

A diákok viszont nem adják fel, ősszel tervezetet nyújtanak ben- ez derült ki a Tetőteraszon folytatott beszélgetésből amelyet a szerkesztő folytatott Somodi Henrietta-Kittivel, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének belügyi referensével.

Házigazda: Rostás-Péter István

Átfogó és továbbgondolható lajstrom
Tetőterasz kedd, 2025 október 72025 október 7, 17:15

Átfogó és továbbgondolható lajstrom

Az egy Isten tiszteletére. A 450 éves Magyar Unitárius Egyház gyülekezetei című könyv az egyház 155 gyülekezetét bemutató, fotókkal...

Átfogó és továbbgondolható lajstrom
Ha péntek, akkor kongresszus
Tetőterasz kedd, 2025 október 72025 október 7, 08:29

Ha péntek, akkor kongresszus

Kongresszus, a 17-dik a sorrendben. Az RMDSZ legfelsőbb döntéshozó fóruma. Nem tisztújító, de jövőt kémlelő, napirenden egy erre utaló...

Ha péntek, akkor kongresszus
Majdnem mederben lennénk
Tetőterasz péntek, 2025 október 32025 október 3, 13:10

Majdnem mederben lennénk

Néhol még októberben is iskolát vakolnak. A románérettségi és a határmenti iskolák csak részben magyarázzák a nyolcadik osztály utáni...

Majdnem mederben lennénk
Elégedetlenség + bizakodás = egyetemi tanévstart
Tetőterasz csütörtök, 2025 október 22025 október 2, 09:31

Elégedetlenség + bizakodás = egyetemi tanévstart

Kevesebb ösztöndíj, kisebb utazási támogatás, intézményi karcsúsítás – senki nem lenne önfeledt és bizakodó, ha így kezdődne el...

Elégedetlenség + bizakodás = egyetemi tanévstart
Tetőterasz szerda, 2025 október 12025 október 1, 08:51

A könyvek és gazdáik lelke

Az év Apáczai Csere Jánosról szólt: születésének 400. évfordulója az ürügy, nemrég Apáczán is felidézték. Az enciklopédikus,...

A könyvek és gazdáik lelke
Tetőterasz hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 16:56

Egy győzelem hordaléka

Négy évvel ezelőtt jobban szerepelt, de így is egyedül tud kormányt alakítani a PAS Moldova Köztársaságban. A tegnapi parlamenti...

Egy győzelem hordaléka
Tetőterasz hétfő, 2025 szeptember 222025 szeptember 22, 10:33

Vészterhes idők lenyomata

A második világháború nyomai az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteiben, az egyházi levéltári forrásokban, 1944–1946 –...

Vészterhes idők lenyomata
Tetőterasz péntek, 2025 szeptember 192025 szeptember 19, 12:23

Meséről minden mennyiségben

Mese habbal, esti mese, mesés táj, mesemaraton – ezúttal pedig mese Hajós Erikával. Meg tekergés, meg őszi programok, meg egy mesefalu a...

Meséről minden mennyiségben