Élő Kolozsvári Rádió

Megünnepelték a román tengerészeket

Nagyboldogasszony napja, augusztus 15. egyben a román tengerészet napja.

román tengerészet napja
Foto: Mircea cel Bătrân Tengerészeti Akadémia/Facebook

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 15, 13:42

Ma van a román tengerészet napja. Ez alkalomból minden évben ünnepséget, haditengerészeti díszszemlét szerveznek Konstancán.

Klaus Iohannis elnök ünnepi beszédében kifejtette, hogy Romániát szövetségi szinten a regionális biztonság szilárd pillérének tartják, és jelentős mértékben hozzájárul a NATO elrettentő erejének illetve védelmi pozíciójának megerősítéséhez a keleti szárnyon. Az államfő emlékeztetett arra, hogy a fekete-tengeri régió az euroatlanti biztonság szempontjából stratégiai fontosságú térséggé vált, és ezt a NATO legfontosabb stratégiai dokumentumaiban hivatalosan is rögzítették. A washingtoni NATO-csúcstalálkozón valamennyi szövetséges hangsúlyozta, hogy továbbra is szilárdan elkötelezettek a fekete-tengeri térség biztonsága és stabilitása mellett – mondta Klaus Iohannis és hozzátette, ez nagyon jó eredmény Románia számára.

Marcel Ciolacu miniszterelnök is köszönetet mondott a tengerészeknek Facebook-oldalán.

Nagyboldogasszony napja, augusztus 15. egyben a román tengerészet napja, amikor Romániában Konstanca mellett ünnepséget tartanak más kikötővárosokban is, Mangalián, Brăilán, Galacon, Tulcea-n, és Bukarestben is rendezvényeket szerveznek.

Agerpres

Négyen meghaltak hétfő este a Duna-deltában
Hírek kedd, 2025 július 292025 július 29, 08:37

Négyen meghaltak hétfő este a Duna-deltában

Négy ember meghalt a Duna-deltában hétfő este történt hajóbalesetben. A vízi jármű a Musura-öböl térségében, a Sulina-ágon borult...

Négyen meghaltak hétfő este a Duna-deltában
Meleg- és hidegrekordok is megdőltek a hétvégén
Hírek hétfő, 2025 július 282025 július 28, 11:00

Meleg- és hidegrekordok is megdőltek a hétvégén

Szombat volt az idei nyár legmelegebb napja, vasárnap reggel pedig az ország 50 meteorológiai állomásán is napi minimum-hőmérsékleti...

Meleg- és hidegrekordok is megdőltek a hétvégén
Több megyében is károkat okoztak a viharok
Hírek hétfő, 2025 július 282025 július 28, 09:48

Több megyében is károkat okoztak a viharok

Hat megye 14 településén okozott károkat vasárnap a pusztító szélsőséges időjárás – tájékoztatott a katasztrófavédelmi...

Több megyében is károkat okoztak a viharok
Megszületett a megállapodás a vámokkal kapcsolatban az EU és az USA között
Hírek hétfő, 2025 július 282025 július 28, 08:43

Megszületett a megállapodás a vámokkal kapcsolatban az EU és az USA között

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan. Ezt...

Megszületett a megállapodás a vámokkal kapcsolatban az EU és az USA között
Hírek vasárnap, 2025 július 272025 július 27, 18:07

Lemondott Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes

Bejelentette lemondását vasárnap délután Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes. Anastasiu körül az elmúlt napokban botrány alakult ki,...

Lemondott Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes
Hírek péntek, 2025 július 252025 július 25, 10:31

Komoly átszervezések jönnek a Romsilvánál

Ismertette a Romsilva átszervezéséről szóló javaslatokat Diana Buzoianu környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter. A tervezet célja...

Komoly átszervezések jönnek a Romsilvánál
Hírek péntek, 2025 július 252025 július 25, 09:56

Franciaország elismerné a palesztin államot

Franciaország a palesztin állam elismerését tervezi – közölte Emmanuel Macron francia elnök az X-en. Macron bejegyzésében egyben...

Franciaország elismerné a palesztin államot
Hírek csütörtök, 2025 július 242025 július 24, 11:33

Nagyváradon betiltották a Pride-ot

Betiltotta a Pride felvonulást a városvezetés Nagyváradon – írta meg a hvg.hu az eseményt szervező Ark Oradea Egyesületre hivatkozva....

Nagyváradon betiltották a Pride-ot