Élő Kolozsvári Rádió

Ügyelőként is pontosan, szépen, tisztelettel mások iránt

Moll Lovász Rózsa 32 évig volt ügyelő a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Idén decemberben ünnepli a 80. születésnapját.

Ügyelőként is pontosan, szépen, tisztelettel mások iránt

Szerkesztő: kristalybea, 2024 július 18, 18:46

1969. szeptember 15-én kezdett el dolgozni a sétatéri intézményben, ami kitartott egészen a nyugdíjazásáig, 2001-ig. Az alázat, a színpad, a szakma, a közönség, az egymás iránti tisztelet fontosságára már egy korábbi interjúban (https://erdelyinaplo.ro/interju/megtanulni-a-mesterseg-iranti-alazatot) felhívta a figyelmet, olyan értékekként említve ezeket, amelyek a jelenben is ott kell hogy legyenek a színházi emberekben.

Moll Lovász Rózsa első ügyelése egy Petőfi-est volt 1969 novemberében. Akkor vendégeskedett a kolozsvári színházban Major Tamás és Sinkovits Imre, akik Az ember tragédiája című előadásban léptek színpadra. A fotón láthatók még: Balogh Éva, Bereczky Júlia, Bisztrai Mária, Geréb Attila, Horváth Béla, Kozma Lajos, Kötő József, Krasznai Paula, Mihály Pál, Moll Lovász Rózsa, Nagy Dezső, Pásztor János, Péterffy Gyula, Senkálszky Endre és Török Katalin.

A bőripari szakiskola elvégzése után munkába állt, közben esti líceumba járt, és egy újsághirdetés nyomán jelentkezett a kolozsvári Művelődési Ház színjátszó csoportjához, a Horváth Béla és Bisztrai Mária színművészek által alapított Stúdió Színpadhoz. Ezekről az évekről is beszélgettünk Moll Lovász Rózsával, és persze a kolozsvári színháznál eltöltött évtizedekről, számos alkotó, művész nevét és említve.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”
Arcél csütörtök, 2025 szeptember 112025 szeptember 11, 16:25

Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”

A 36. Mladifest egyik szlovák tolmácsával, Merkovic Olgával családi kötődéseiről, munkájáról, a szlovák nyelvről és a magyar...

Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”
Nézelődtünk, kóstolgattunk, beszélgettünk – Farkas utcai és törökvágási séták a KMN-ről
Arcél csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 17:07

Nézelődtünk, kóstolgattunk, beszélgettünk – Farkas utcai és törökvágási séták a KMN-ről

A Kolozsvári Magyar Napok élmények kincsesbányája a rádiósok számára is. Ilyenkor kiköltözünk a Farkas utcába és a Törökvágásra, a...

Nézelődtünk, kóstolgattunk, beszélgettünk – Farkas utcai és törökvágási séták a KMN-ről
Medjugorje – a béke oázisa, ahol az ember töltekezhet testben-lélekben
Arcél csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 17:07

Medjugorje – a béke oázisa, ahol az ember töltekezhet testben-lélekben

A Mladifest évente több 10 ezer embert, és köztük rengeteg fiatalt vonz Medjugorjéba a világ minden tájáról. Kollégánk a Szatmári...

Medjugorje – a béke oázisa, ahol az ember töltekezhet testben-lélekben
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Arcél csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Arcél péntek, 2025 július 112025 július 11, 08:28

Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben

A székelyudvarhelyi Dávid Botond olyan világot álmodott, amelyben jól megférnek egymás mellett a különböző népek, nemzetiségek. GeoFolk...

Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben
Arcél péntek, 2025 június 132025 június 13, 12:46

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”

Júdás szerepében Szemenyei János Artisjus-díjas magyarországi színész, énekes, zeneszerző lépett színpadra június 12-én a Kolozsvári...

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”
Arcél csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Arcél péntek, 2025 április 182025 április 18, 07:13

Most már csak az a kérdés… – avagy mit gondolnak a végzős teatrológusok?

A harmadéves színis diákok április 8-án a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, majd három nappal később a kolozsvári Planetárium...

Most már csak az a kérdés… – avagy mit gondolnak a végzős teatrológusok?