Élő Kolozsvári Rádió

Kulturális Filmek Fesztiválja tizedjére is

Idén a helyi energia hasznosításában tevékenykedőkről is várnak portrékat, mindkét esetben legtöbb 4 perces kisfilmeket.

Kultfilm

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 13, 08:42

Továbbra is a magyar kultúra éltetése, népszerűsítése a célja a Kulturális Filmek Fesztiváljának, amelyet már 10. alkalommal hirdettek meg.

A fesztivál szervezői már a kezdetek óta a külhoni magyar televíziósokat, filmeseket szólítják meg, hogy olyan személyekről készítsenek rövid portréfilmeket, akik egy-egy helyi magyar közösségben őrzik a helyi magyar kultúrát, és átadják azt a következő generációknak. Idén a helyi energia hasznosításában tevékenykedőkről is várnak portrékat, mindkét esetben legtöbb 4 perces kisfilmeket. Beküldési határidő: június 23-a, a díjak összértéke 6 millió forint.

Bolyáki Attila főszervező, az esemény megálmodója a napokban Erdélyben járt, különböző szerkesztőségeket látogatott meg, így jutott el a Kolozsvári Rádió Donát úti stúdiójába is.

Készülnek-e úgyszólván valami speciálissal idén, a 10-es szám jegyében?

A zsűri elnöke továbbra is Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, aki anno átvette a stafétát Kerényi Imrétől. A bizottság további tagjai pedig Buglya Sándor filmrendező, Kollarik Tamás producer és Kozári Réka, az MTVA munkatársa. Az általuk legjobbnak ítélt 10 alkotót meghívják augusztus 29-e és szeptember 1-je között a demjéni Egri Korona Borházba területére, a zsűri majd ott a helyszínen értékeli a munkákat. Most onnan folytatjuk Bolyáki Attilával, hogy végeredményben kiknek a filmjeit várják a Kulturális Filmek Fesztiváljára.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Versenykiírás és jelentkezési lap ide kattintva.

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
Hangoló hétfő, 2025 december 292025 december 29, 11:46

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén

Ha az ember hazamegy az ünnepekre Székelyföldre, és történetesen disznóvágásra is meghívják, akkor lehetőségei szerint ott segítsen,...

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:26

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”

A zarándoklat egyik jellemzője, amivel mindenki szembesülni fog már az első naptól kezdve, hogy elérjük a határainkat, a korlátainkat –...

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 08:31

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal

A hagyományos karácsonyfadíszek között előkelő helyet foglalnak el azok, amelyek a kukoricacső leveleiből, csuhéból készülnek: ez...

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!
Hangoló kedd, 2025 december 232025 december 23, 07:06

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!

Az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székházában egyetlen délután sokféle karácsonyi díszek készültek. A nemezalmákról már...

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:40

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától

Reggeli műsorunkban megmutattuk hallgatóinknak azt a gyerekdalt, amely Nagyváradon született idén karácsonyra. A szerző Geambasu Izabela, aki...

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:25

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!

A karácsonyi emlékek közül azok szoktak legkedvesebbé válni, amelyek közös élményekhez kötődnek. Kézműves foglalkozásokra csalogatott...

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 08:53

Békeláng Betlehemből az adventi koszorúkra

Idén is eljutott a betlehemi békeláng Erdély tíz magyarlakta megyéjébe. Amint azt a romkat.ro portál is ismerteti, a Romániai Magyar...

Békeláng Betlehemből az adventi koszorúkra
Hangoló péntek, 2025 december 192025 december 19, 13:07

Békét kérjünk karácsonyra!

“A világ mintha állandó feszültségben élne: háborúk húzódnak el, újabbak fenyegetnek, közösségek szakadnak szét, és az emberek...

Békét kérjünk karácsonyra!