Élő Kolozsvári Rádió

25 éves a romániai újságírók szakmai szervezete

Csíkszeredában tartja jubileumi emlékülését a romániai magyar újságírók szakmai szervezete, a MÚRE.

Május 15-16múre_logo_25. az emlékezésre és a jövőbe tekintésre nyújt teret. A kétnapos program elérhető az egyesület a MÚRE honlapján.

A kétnapos rendezvény úgy tagolható, hogy május 15-én este az emlékező ülésen kicsit felidézik az egyesület történetét: azokat az embereket, akik a működésben, a fennmaradásban szerepet vállaltak. Persze az emlékezés nem jelenti azt, hogy nem érnek el a jelenig és egy kicsit nem gondolkodnak el azon, hogy hol tart most az újságíró társadalom és mi lehet a jövő. A fiatalok is szerepet kapnak a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének jubileumi ülésén, de ez hadd legyen meglepetés.

Május 16-án arról beszélnek az újságírók, ami őket foglalkoztatja, hogy milyen a média szabályozás ma Romániában, hogy a romániai magyar sajtó milyen körülmények között kell dolgozzon. Szintén május 16-án lesz két olyan pillanat, ami nem szerepel az eddig közölt programban. Az egyik arról szól, hogy a legutóbb a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Újságírás Intézetével közösen meghirdetett pályázat győztesét díjazzák. A verseny témája: mi is az a szelfi és mi jut erről eszébe a pályázóknak. Van egy írásbeli és egy fotós díjazott. A díjazásra Csíkszeredában kerül sor. A másik, ami nem szerepel a hivatalos programban: az ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség bemutatja Románia sajtószabadságának interaktív térképére vonatkozó projektjét – ennek része az, hogy hol, mennyire lehet nekünk, erdélyi magyaroknak a véleményünket elmondani, hol mennyire lehet magyarságunkat megélni.

Miért Csíkszeredában ünnepli a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 25. évfordulóját? – kérdeztük az egyesület elnökétől, Rácz Évától.

Kérdezett: Maksay Magdolna

Szerkesztő: maksay, 2015 május 14, 08:42 / actualizat: 2015 május 15, 3:21

146 választási incidensről érkezett bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 18:06

146 választási incidensről érkezett bejelentés

A belügyi szervekhez összesen 146 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés vasárnap, különösebb incidensek nem történtek...

146 választási incidensről érkezett bejelentés
Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 14:21

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés

A vasárnap reggel 7 órai urnanyitástól kezdődően öt választási incidensről érkezett bejelentés a rendőrséghez – közölte a...

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés
Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 08:51

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában

Csaknem 18 millió román állampolgárt várnak vasárnap az országszerte reggel 7 órakor megnyitott közel 19 ezer szavazóhelyiségbe, hogy a 11...

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 10:52

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA

Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést – jelentette be Scott...

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 09:10

Románia növeli védelmi kiadásait

Románia 2030-ig fokozatosan növelni fogja a védelmi kiadásait – jelentette be Ilie Bolojan szerdán, a Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi...

Románia növeli védelmi kiadásait
Hírek hétfő, 2025 április 282025 április 28, 15:51

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália

Országos szintű áramszünet sújtja Portugáliát és Spanyolországot, több millió ember maradt elektromos áram nélkül. A spanyol rádiók...

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália
Hírek péntek, 2025 április 182025 április 18, 07:20

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest tavaly mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent...

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése
Hírek szerda, 2025 április 162025 április 16, 13:46

Diákok a kamera mögött

Kamerát cipelő diákok, állványok, fények, mikrofonok – sokemberes filmes stábot láthattak az elmúlt napokban azok, akik áthaladtak...

Diákok a kamera mögött