Élő Kolozsvári Rádió

Újjászületett a kidei katolikus templom 300 éves orgonája

Kide orgonájának keletkezését az 1600-as évek végére, az 1700-as évek elejére teszik; azt is mondják róla, hogy ez az ország egyik legrégebbi orgonája.

Kide orgona

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 8, 08:19

Búcsús szentmisén adtak hálát a kidei katolikus templom megújult orgonájáért.

A templom védőszentje Nepomuki Szent János, viszont a közösség Jézus Szíve ünnepén, az Úrnapja utáni pénteken tartja a templombúcsút. Az ünnepi szentmisét László Attila főesperes celebrálta, a környékbeli paptársak közreműködésével, Isten áldását kérve a templomot körülvevő kőkerítésre is.

Pozsár Róbert kolozsvári orgonaépítő, orgonaművész, kántor szólaltatta meg a különleges hangszert, amelynek keletkezését az 1600-as évek végére, az 1700-as évek elejére teszik; azt is mondják róla, hogy ez az ország egyik legrégebbi orgonája.

Ferencz Zsolt összeállításában Pozsár Róbert mellett Kovács Árpád plébánost, Horváth Árpád gondnokot és egy kislányt, Ilonát is hallhatják.

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Hangoló csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 12:15

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből

A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében október 20-án mutatták be a helyi Palló Imre Művészeti Líceum diákjainak...

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Hangoló kedd, 2025 október 282025 október 28, 13:16

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok

A húsz év kötelez – mondja Bogya Zoltán, az idén jubileumot ünneplő Mária-út egyik legjobb ismerője, aki kollégájával, Ágoston...

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Hangoló hétfő, 2025 október 272025 október 27, 13:06

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok

Gombanapot tartottak vasárnap Szeben megyében, Medgyesen, a Millennium-házban. Ha láttuk a képeiket a közösségi médiában, azt is tudjuk,...

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 13:04

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek

Tiltakozó fáklyák címmel tartanak szakmai konferenciát október 25-én Nagyajtán, Kovászna megyében. A Vasfüggöny mögötti összes...

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:03

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár

A szőlő aranyszínű sárgasága – bármilyen festőinek tűnik, ez a leírás a növény betegségét jelenti. Erről szól a Szatmár...

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár
Hangoló kedd, 2025 október 212025 október 21, 14:18

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában

Brahms magyar táncai és forrásvidékük – ez a témája a könyvbemutatónak és koncertnek, amelyet az Erdélyi Hagyományok háza szervez. A...

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:45

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa

Az elmúlt negyedszázad munkáját és sikereit ünneplik október 23-án és 24-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A 25. évfordulót...

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:41

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak

Nyolc év munkájáért, fáradozásáért, megvalósításaiért adtak hálát a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán. A Dési Református...

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak