Élő Kolozsvári Rádió

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Ez nem politikai döntés az államfő szerint.

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Foto: Fotó: államelnöki hivatal
2024 május 8, 08:25

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban Klaus Iohannis.

Az államfő Joe Biden amerikai elnökkel folytatott megbeszélést kedden. Ezt követően a román nagykövetségen tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.

Mint hangsúlyozta, nem politikai döntés kérdése, hogy a román állampolgárok mikortól utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba. Ez elsősorban a statisztikai adatokon múlik – jelentette ki.

Iohannis szerint a román külügy és az amerikai román nagykövetség is nagyon komolyan foglalkozik a témával, tájékoztató kampányokat szervez az elutasított vízumkérelmek arányának visszaszorítására. „Így joggal remélhetjük, hogy a nem túl távoli jövőben megoldódik ez a probléma” – idézi az államelnököt az Agerpres hírügynökség.

A román elnök azt is elmondta, hogy a Joe Bidennel a Fehér Házban folytatott megbeszélésen is tárgyaltak erről. „Célunk eleget tenni a vízummentességi programban való részvétel valamennyi feltételének, és bízunk benne, hogy ez a nem túl távoli jövőben megtörténik” – nyomatékosította.

Klaus Iohannis kétnapos munkalátogatáson tartózkodik Washingtonban. Szerdán átveszi a Distinguished International Leadership Award kitüntetést.

Agerpres

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók