Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklubban Rácz Éva

Kolleganőnkkel a rádiózáson kívül kommunikációs tanácsadói, oktatói, kutatói munkájáról s a rákkal vívott harcáról is beszélgetett Mihály István.

Sajtóklubban Rácz Éva

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2024 március 19, 13:05 / actualizat: 2024 június 18, 7:58

Rácz Éva egy szatmári, helyi kereskedelmi adónál kezdte rádiós szerkesztői, műsorvezetői pályafutását. Aztán először helyettesként erősítette Donát úti stúdiónk csapatatát, majd 2004-ben főállású szerkesztő lett. Hét évig viszont „hűtlenkedett”, kommunikációs tanácsadó volt Románia kormányánál, illetve az egészségügyi minisztériumban 2005 és 2012 között, aztán visszatért körünkbe, és (ő is úgy gondolja) jól tette.

De nem érte be a rádiózással, ezzel párhuzamosam hat évig ő volt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, riporttáborokat szervezett, s már jó ideje a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen újságírást tanít. A közszolgálati rádiózás átalakulásáról írta doktori disszertációját, amely 2020-ban kötetben is megjelent az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadásában A közszolgálati rádió átalakulása. Kolozsvári Rádió 1989-2026 címmel.

Éva március végén kerek születésnapot ünnepel, itt és most nem árulom el, hányadikat. De ha a műsort meghallgatják, ez is kiderül, és arról is szót ejtünk, hogyan sikerült 22 évvel ezelőtt a rákkal megküzdenie.

Volt miről beszélgetnünk a március 18-i, hétfő délutáni Sajtóklubban, melynek itt kissé rövidített, szerkeszett változatát ajánljuk szeretettel!

 

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára