Hadd szóljon!

Ady András: szembe kell nézni végre azzal, hogy miről szól Putyin rezsimje

Hatalmas fölénnyel győzött ismét Vlagyimir Putyin az oroszországi elnökválasztáson. Beszédében elhangzott: a győzelme által Oroszország megerősödött, ellenfelei nem fogják megfélemlíteni. Több nyugat-európai ország „pszeudo-választásnak”, nem szabad választásnak nevezte a voksolást.

EPA/NATALIA KOLESNIKOVA / POOL

Valódi ellenjelöltjei nem voltak, így a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága mellett kijelenthető, hogy Vlagyimir Putyin megszerezte a voksok mintegy 88 százalékát. Ezzel korábbi rekordját is megdöntötte, 2018-ban ugyanis a szavazatok 76,6 százalékát szerezte meg. A részvétel moszkvai idő szerint vasárnap este 8 órakor 73,33 százalék volt, ez az eddigi legmagasabb részvételi arány.

A 71 éves Vlagyimir Putyin 25 éve áll Oroszország élén. A 2021-ben elfogadott választási törvénymódosításnak köszönhetően még kétszer jelöltetheti magát, így 2036-ig maradhat hatalmon.

A háromnapos választás után az újraválasztott elnök hangoztatta: mindenekelőtt a különleges hadművelet keretében kell megoldani a feladatokat, erősíteni kell a védelmi képességeket és a fegyveres erőket.

A Fehér Ház egy sajtószóvivője szerint a választás „nyilvánvaló módon” nem volt szabad vagy igazságos, mivel Putyin bebörtönözte az ellenlábasait és megakadályozta, hogy kihívója legyen. David Cameron brit külügyminiszter és a lengyel külügyminiszter szintén bírálatokat fogalmazott meg.

Az oroszországi elnökválasztás körülményeiről és a világra gyakorolt várható hatásairól Ady András külpolitikai elemzőt kérdezte Birtalan Albert.

Articol editat de kristalybea, 18 március 2024, 14:05

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány