Élő Kolozsvári Rádió

Farsangfarka a Heltaiban

Kétnapos farsangzáró eseményre várják az érdeklődőket a Heltai FolkCenterben, a Mikó/Clinicilor utca 18-as szám alatt. A szervezőkkel beszélgettünk.

Február 13-án, kedden délután 6 órától bábuégetéssel egybekötött farsangtemetést tartanak – a gyerekek és a felnőttek részvételére egyaránt számítva –, majd élőzenés gyermektáncház következik. Arra kérik a közönséget, hogy öltsenek magukra hagyományos jelmezeket, ahogyan elődeink is megoldották abból, amijük otthon volt. Este 9 órakor felnőtt táncház, ahol szintén várják az ötletes jelmezeket, a legkreatívabbakat meg is jutalmazzák. Este 11 óráig tombolát is lehet vásárolni, a szerencsésebbek könyvjutalommal vagy akár kalárissal térhetnek haza, a fődíj egy 4 napos bérlet a Méra World Music Fesztiválra. Lakatos Ágnes, a Heltai munkatársa:

Február 14-én, szerdán délután 5 órától farsangzáró családos délutánnal, valamint széki fársángosokkal és fonóval zárják a rendezvénysorozatot. Míg előbbiben inkább a kisebbek érezhetik igazán jól magukat, a szerdai programot főként a kisiskolásoknak szánják, természetesen mindkét napon a szülőket is várják. Amit ígérnek: móka, játék, tánc, énektanítás; kézműveskedés és zajkeltők készítése; fársángosok és más meglepetés. Különleges meghívott: Filep Erzsébet, foglalkozásvezetők: Cserey Both Zsuzsa és Szabó Kinga. Előzetesen itt lehet jelentkezni: https://forms.gle/wd9yjSWnvCfiP1ru6. Ezt az Erdélyi Hagyományok Háza szervezi, előzetes jelentkezés szükséges, az űrlap megtalálható az Erdélyi Hagyományok Háza – Kolozsvár fb oldalon illetve a Farsangfarka a Heltai FolkCenterben elnevezésű Facebook-eseménynél. Tóth Kata, az Erdélyi Hagyományok Háza munkatársa:

A Heltai Alapítvány lassan egy hónapja, január közepén hirdetett meg mindjárt két pályázatot, és még mindig van idő jelentkezni. Az 5-8. osztályos diákok érdeklődésére számítanak, a pályamunkákat pedig a heltai_gaspar@yahoo.com címre lehet elküldeni. Lakatos Ágnes mondja a részleteket.

Riporter: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2024 február 10, 10:40

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön