Élő Kolozsvári Rádió

Fuvarozótüntetés akadályozza a forgalmat az ország több pontján

Országszerte tüntetnek ma a fuvarozók, illetve néhány gazda: Bukarest kerülőútján, de Kolozsvár környékén és az ország más pontjain is nehézkés emiatt a közlekedés.

Fotó: Buzau megyei útügy/Facebook

A szállítók a kötelező gépjárműbiztosítás árának emelkedése, a különféle adók és illetékek miatt tiltakoznak.

Az országszerte délelőtt 10 órakor kezdődött tiltakozó akció során a tehergépkocsik lassan és menetoszlopban haladnak a közutakon, ezzel is akadályozva a forgalmat. A fővárosi körgyűrűn már teljesen leállt a közlekedés, Kolozsvár környékén is tiltakoznak a kamionosok. A bejelentett ütemterv szerint a tehergépkocsik 10 órakor Gyaluból indultak és a magyarlónai körforgalomig haladnak 5, legtöbb 10 kilométeres óránkénti sebességgel. Délben a kamionok egy része Kolozsvár fele tart majd.

Florin Barbu mezőgazdasági miniszter Facebook-oldalán azt írta, eddig nem fordult egy szervezet sem követelésekkel a tárca felé. Ugyanakkor azt állította, hogy a gazdák időben megkapják a támogatásokat. A biztosítás, illetve a szállítók többi kifogása nem tartozik a mezőgazdsági minisztérium hatáskörébe, ennek ellenére támogatja, hogy találjanak megoldást erre is – írta a tárcavezető.

digi24

Szerkesztő: kristalybea, 2024 január 10, 12:20

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók