Élő Kolozsvári Rádió

Felmérés: mit várunk 2024-től?

A román állampolgárok alig 34 százaléka gondolja úgy, hogy jobb élet vár rá 2024-ben; tavaly még 48 százalékos volt ez az arány – derül ki egy közvélemény-kutatás eredményeiből.

A Reveal Marketing Research tegnap ismertetett felmérése szerint a nők optimistábbak, mint a férfiak, korcsoport szerinti leosztásban pedig a 18 és 24 év közöttiek, illetve az 55 éven felüliek a leginkább derűlátóak.

A megkérdezettek közül a legtöbben (34 százalék) anyagi helyzetük javulásával kapcsolatban optimisták, a pesszimizmus szintje pedig az ország helyzetének alakulásával kapcsolatban a legmagasabb: 64 százalék nehezen megvalósíthatónak vagy egyenesen lehetetlennek tartja, hogy csökkenjen a korrupció, 51 százalék ugyanígy gondolkodik az infláció csökkenéséről, 50 százalék a gazdasági helyzet javulásáról.

Ami a személyes terveket illeti, a megkérdezettek 13 százaléka mondta azt, hogy házasságra készül idén, 32 százaléknak nincsenek ilyen tervei. A megkérdezettek 10 százaléka vállalna gyermeket az új évben, a 35-44 évesek körében ez az arány magasabb, 17 százalékos. Munkahelyváltásra tízből négyen készülnek.

A romániai lakosság egynegyede lakhelyváltást is tervez ebben az évben: 11 százalék ugyanazon a településen belül más lakásba, 10 százalék az ország más településére, 4 százalék külföldre készül költözni. A hétköznapi élet különböző aspektusaival való elégedettség mérése során kiderült, hogy a romániaiak a leginkább a családjukkal, a hozzájuk közel álló emberekkel vagy a párjukkal való kapcsolatukkal elégedettek. Ezzel szemben a munkahelyükkel a megkérdezettek 51 százaléka, jelenlegi anyagi helyzetükkel 46 százalék elégedett.

A felmérés online készült, 1015 felnőtt korú személy megkérdezésével. A hibahatár +/-3,1 százalék.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2024 január 10, 09:52

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók