Élő Kolozsvári Rádió

Vizsgálatot indított a rendőrség a szexuális visszaéléssel gyanúsított csíkszeredai tanár ügyében

A Hargita megyei rendőrség bejelentette, hogy vizsgálatot indítottak annak a pedagógusnak és volt RMDSZ-es városi tanácsosnak az ügyében, akit azzal vádolnak az egykori tanítványai, hogy a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium történelemtanáraként szexuálisan visszaélt több diákjával.

Fotó: Márton Áron Főgimnázium/Facebook

Az Agerpres hírügynökség idézi az intézmény keddi közleményét, amely szerint az ügyészség irányítása alatt zajló nyomozás célja ‘a teljes tényállás’ feltárása.

A szexuális visszaélésekről a pedagógus több volt tanítványa számolt be névtelenül az Átlátszó Erdély oknyomozó portálnak. Az első cikk itt, a második itt olvasható.

A hírügynökség felidézi, hogy a férfi augusztustól már nem tanára a Márton Áron Gimnáziumnak, munkaszerződését felfüggesztették, és november elején lemondott az RMDSZ-es városi tanácsosi mandátumáról is. A történelemtanár 15 évig tevékenykedett városi tanácsosként az RMDSZ színeiben, november elején azonban lemondott a mandátumáról és kilépett az RMDSZ-ből is. Korodi Attila polgármester ezzel kapcsolatban a sajtónak elmondta, a pedagógus azzal indokolta döntését: nem szeretné, hogy a magánéleti ügyei befolyásolják az önkormányzat tevékenységét.

Az iskola aligazgatója, György Géza a sajtónak azt mondta, hogy 2018-as kinevezésétől mostanig nem volt tudomása a sajtóban megjelent esetekről, és a gimnázium vezetőségének sem jelentette senki a feltételezett szexuális visszaéléseket. Az aligazgató közlése szerint hétfőn belső vizsgálat indult az ügyben. Ezt megelőzően szombaton egy tanári értekezleten az iskola pedagógusai kifejtették a véleményüket a sajtóban megjelentekről. Kedden pedig újabb tanári értekezletet tartanak, amelyen az ügy tisztázását szolgáló további lépésekről döntenek.

György Géza elmondta, hogy magánemberként, aligazgatóként és kollégaként is meglepték a volt tanártársa elleni vádak, amelyek, ha megalapozottnak bizonyulnak, szavai szerint valóban súlyosak. A megvádolt tanár maga kérte személyes okokra hivatkozva a munkaszerződése egy éves felfüggesztését, azt nem jelezte, hogy tényfeltáró cikk készül róla – tette még hozzá az aligazgató.

A pedagógus a napokban levelet tett közzé a Maszol hírportálon, amelyben visszautasította a vádakat.

Agerpres, hírszerk.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 28, 15:54

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók