Élő Kolozsvári Rádió

Vizsgálják, hogyan engedhették ki az országból Cătălin Cherecheşt

Vizsgálat indult a fegyelmi vétség esetleges megállapítására azon határrendész ellen, aki a határátkelőnél a személygépkocsit ellenőrizte, amellyel Nagybánya börtönbüntetésre ítélt polgármestere, Cătălin Cherecheş elhagyta pénteken az országot – közölte a határrendészet főfelügyelője, Victor-Ştefan Ivaşcu.

Kép forrása: Catalin Chereches hivatalos Facebook-oldala

Folyamatban van annak elemzése, ahogyan a szolgálatban lévő határrendész az okmányellenőrzést végezte, de Cătălin Cherecheş és a rokon között, akinek a személyi igazolványát használta, van hasonlóság – mondta a főfelügyelő. Azonban ez a hasonlóság nem menti fel a határrendészt az alól, hogy az okmány és a határellenőrzéskor jelen levő személy azonosságának összevetését esetleg nem végezte el megfelelő módon.

A határrendészet parancsnoka azt is elmondta, hogy az illetékes ügyészség hivatalból kivizsgálást indított törvénytelen határátlépés és hamis személyazonosság használatának bűncselekménye miatt.

Victor-Ştefan Ivaşcu leszögezte, hogy a hasonló helyzetek elkerüléséért ellenőrzéseket végeznek az ország minden határátkelőjénél, de elrendelték a határrendészet munkatársainak kiképzését is.

A kolozsvári ítélőtábla pénteken jogerősen öt év végrehajtandó szabadságvesztére ítélte korrupcióért Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert. Miután a rendőrség nem találta otthon a politikust, amikor börtönbe akarták kísérni letölteni a büntetését, körözést adtak ki ellene.

A határrendészet szerint Cătălin Cherecheş pénteken egy rokonának a személyi igazolványát használva kiszökött az országból a petei határátkelőnél.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 26, 11:01

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók