Élő Kolozsvári Rádió

Mit fed az igazságügyi reform Lengyelországban?

Új igazságügyi reformot hirdetett a lengyelországi új kormánytöbbség, a hárompárti koalíció.

A lengyel parlament szerdán az EU-párti új többséggel négy új tagot szavazott be az Igazságszolgáltatási Főtanácsba, akik a korábbi konzervatív többség által kinevezett négy tagot fogják helyettesíteni – számolt be róla az EFE spanyol nemzetközi hírügynökség. Ez az első döntés, amellyel a három pártból álló koalíció, várhatóan átveszi a végrehajtó hatalmat, és elkezdik visszafordítani a PiS párt igazságügyi reformját, amelyre Brüsszel számos kritikával és szankciókkal is reagált. A három párti koalíció arra tett ígéretet, hogy felszabadítja a bíróságokat a politikai befolyásoltság alól, valamint alkalmazza az Európai Unió bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának elvárásait, továbbá garantálja a bírák függetlenségét. Az új kormányzó többség több olyan jogalkotási kezdeményezést is előterjesztett, amelyek ütköztek az eddig kormányzó Jog és Igazságosság párt véleményeivel. Az egyik ilyen lépés az abortuszhoz való jog liberalizációjáról szólt.

Az új igazságügyi reform, illetve a lengyelországi kormányzás várható hatásairól Ady András külpolitikai elemzőt kérdezte Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 17, 10:39

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára