Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: a zöld „átállás” dilemmái

A környezetbarát energiára, az elektromos autókra való áttérés (kérdő)jeleiről, buktatóiról és a repülő elektromos taxiról is beszélgettünk Furdek Tamás energetikai szakértővel.

Újabb forradalom várható a városi közlekedésben? Elektromos repülő taxik bevezetését tervezik több világvárosban * Hurráoptimizmus vagy realizmus? Valójában mennyire „zöld” az elektromos autó? És vajon sikerülhet-e az Európai Unió által előírt, felvállalt gyors átállás? * Nem mind „arany”, ami LEDtől fénylik? Mit mutatnak az eddigi tapasztalatok a takarékos égőkkel kapcsolatban? November 13-án ezekről az izgalmas témákról beszélgettünk Furdek Tamás villamosmérnökkel, energetikai szakértővel.

Elhangzott többek közt:

– Az akkumulátorok előállítása és „kivonása” is szennyez, energiát fogyaszt. Ezt a kérdést számtalan tanulmány taglalja, de nagyon nehéz megítélni, hogy ezek a közlemények mennyiben megalapozottak, mennyiben tartalmaznak valós adatokat és egyáltalán mit nevezhetünk korrekt számításnak. Az akkumulátorok technológiája egy szupertitkos tudomány, tehát ne várjuk, hogy erről a gyártók valós adatokat tegyenek közzé! Szóval amit ezek a tanulmányok mondanak, azt nagy óvatossággal kell kezelni. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos gazdasági érdekek mentén lehetnek (és biztosan vannak) szándékosan torzított eredmények, amik a lobbi erővel bíró megrendelőnek kedveznek. Szóval inkább fogadjuk el azt az alapvetést, hogy a belsőégésű motor elkerülhetetlenül mindig szennyezni fog, az elektromos meghajtás viszont egyre inkább „kizöldül” és belátható időn belül eljuthatunk oda, hogy csak megújuló forrásokból állítunk elő energiát. És akkor nyertünk. Hogy ez mikor következik majd be, az már „hitbeli” kérdés.

A LED égőkről állítólag kiderült, hogy nem annyira jók, mint kezdetben hirdették/hitték. Mert ahogy az idő telik, sokkal gyengébb lesz a fényük, s mind többet fogyasztanak, és szinte biztosan nem tartanak olyan sokat, mint ahogy a reklám mondja.

Az élettartamuk szempontjából van egyébként egy érdekes hasonlóság az akkutöltőkkel, illetve magukkal a benzines motorokkal is. Egy elektromos autó esetében minél több gyorstöltést végzünk el, annál kisebb lesz az akku élettartama, annál hamarabb kezd el csökkenni a teljesítménye. A benzinmotoroknál is (sajnos) bevett szokás, hogy kis, 900-1000 köbcentis (sőt, gyakran három hengeres) motorokat szerelnek be közepes járművekbe és nagy fordulatszámon pörgetik őket, hogy megfelelő teljesítményt adjanak le. Csak hát ugyanúgy, ahogy a magas pulzus káros a szívre, a nagy fordulatszám is káros a motorra, hamarabb kopik és romlik el. Nos, a LED-eknél is szokták azt csinálni, hogy erősebb áramot vezetnek át rajtuk, ami javítja a fényerejüket, de lényegesen lecsökkenti az élettartamukat. Szóval egy jó LED izzó akkor tartós, ha nincs kizsigerelve, hanem normál paramétereken dolgozik.

A műsorban a témáknak sokkal több vonatkozásáról szó esett: Furdek Tamás árnyaltan, „előítéletek” nélkül válaszolt kérdéseimre, dilemmáimra, amelyekkel manapság, azt hiszem, mindannyian szembesülünk, de egyrészt a mind inkább teret nyerő felüleletes, szenzációhajhász kereskedelmi sajtó, másrészt pedig a különféle lobbiérdekeket szándékosan vagy akaratlanul kiszolgáló média nagyon megnehezíti, hogy világosabb képet nyerjünk. Ebben próbáltunk egy picit segíteni.

A lejátszóra kattintva a november 13-i, hétfő délutáni élő műsor szerkesztett, kissé rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2023 november 14, 13:22

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára