Élő Kolozsvári Rádió

November első hetében a klasszikus gitár műfajának legjobbjai látogatnak Kolozsvárra

Klasszikus gitárfesztivált szerveznek Kolozsváron november 8–12-e között. Beke István Ferenc szervezővel beszélgettünk.

Tizenharmadik alkalommal szervezik meg Kolozsváron a Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapokat, amelyre többek között Lengyelországból, Franciaországból és Svájcból is érkeznek előadók, de nem maradnak el a klasszikus gitár műfajának hazai legnevesebb képviselői sem. A fesztivált november 8-a és 12-e között szervezik a rendezvényt, a koncerteknek a kolozsvári Kaszinó szolgál helyszínül, a belépés mindenki számára ingyenes. 

Beke István Ferenc szervezővel beszélgettünk a ma reggeli Hangolóba, aki a Gheorghe Dima Zeneakadémia tanáraként és a Harmonia Cordis Egyesület képviseletében vesz részt a szervezésben, elmondása szerint az egyesületük által szervezett marosvásárhelyi Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál jelenleg Európa egyik legjelentősebb eseménye a klasszikus gitár műfajában, és a Novum Generatio is hasonló sikereket ér el.

Milyen hatással van két ennyire jelentős esemény a klasszikus gitár oktatásra? – kérdeztük Beke István Ferencet, aki a programot is részletezte.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 2, 13:52

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára