Élő Kolozsvári Rádió

Rádiós ünnep nosztalgiával – találkozni és beszélgetni, hogy majd legyen mire emlékezni

Hét éve már a nap 24 órájában szól hallgatóihoz magyarul a Kolozsvári Rádió. Jeles pillanat, amely emlékezésre késztet bennünket.

Azokkal a barátainkkal, ismerőseinkkel ünneplünk, akikkel idén nyáron, a Kolozsvári Magyar Napokon találkoztunk, miközben sátorról sátorra jártunk a Farkas utcában. A séta után jóféle édességet kóstolgatunk: Marcipánia fővárosában Szamos Gabriella, a Szamos Marcipán vezérigazgatója kalauzol.

Sétánkat a Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépületétől indítjuk, és elsőként egy kerámiás standhoz lépünk közelebb, ahol csuprokat, vázákat, párologtatókat látunk, a tányérokon aranyos kis horgolt békákat. Majd egy másik standon falvédők, szőttesek, hímzett párnahuzatok, terítők, kendők sorakoznak. Aztán kesztyűsbábok, lekvárok, zakuszkák, gyümölcslevek, sajtok, bundák, ember legyen a talpán, aki tájékozódni tud ebben a színes forgatagban. S hogy nekünk hogyan sikerült? Kiderül a lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 1, 16:36

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára