Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsváron a Beatkorszak Projekt – tárlat, könyvek, szabadegyetem

Kiállítással, könyvbemutatóval és szabadegyetemmel várja az érdeklődőket a magyarországi Beatkorszak Projekt október 24-én Kolozsváron, a Planetárium kávézóban (Főtér 10. szám, második emelet).

A miskolci/diósgyőri DVTK-stadion, Rockfesztivál. Németh Tamás „Nemecsek”, a Mini együttes dobosa. Fotó: Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián

A „Minden az enyém” – Rockszínpadok a Kárpát-medencében 1989 előtt elnevezésű eseményen elsőként, délután fél 5-től megnyitják a Beatkorszak tárlatát, amely az 50 éve rendezett Diósgyőri Popfesztiválnak állít emléket. A kiállítást Zilahi Csaba kollégánk nyitja meg, együtt a kurátorral, Rozsonits Tamással.

5 órakor kezdődik a Beatkorszak-könyvek bemutatója (Látható rockzene, Volt egyszer sok fesztivál, Hangok és ütemek 6., Zilahi Csaba: Erdélyi magyaRock), majd 6-tól a szabadegyetem. Itt Zilahi Csaba (Erdélyi magyar rockzene 1990 előtt) és Bajnai Zsolt (A magyar könnyűzene korszakolása 1989 előtt) mellett Rozsonits Tamás (Amerikából bejön a zene) és Bihari Balázs (Kötődés, rajongás, merchandise) tart előadást.

A Hangolóban elsőként Zilahi Csabával beszélgettünk.

Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló projekt elindítója telefonon kapcsolódott be a műsorba.

A kiállítás november 25-ig tekinthető meg a Planetáriumban.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 október 23, 12:10

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára