Élő Kolozsvári Rádió

Franciaországban terrortámadásnak minősítették a mai késelést

Késsel támadt péntek délelőtt egy férfi az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában.

Egy tanár meghalt és további két ember, egy másik tanár súlyosan, valamint egy konyhai alkalmazott könnyebben megsérült. A merényletben egyetlen diák sem sérült meg.

A francia terrorelhárítási ügyészség terrortámadás miatt indított vizsgálatot. Gérald Darmanin belügyminiszter szerint a támadót a rendőrség előállította.

A France2 közszolgálati televízió szerint a támadó csecsen nemzetiségű. Szemtanúk szerint a gyanúsított a támadáskor azt kiállította, hogy Allahu Akbar.

A támadásról készült és a francia televíziókban bemutatott felvételeken látható, hogy többen is megpróbálták feltartóztatni a késelőt. Egyikük, a gimnáziumban tanító egyik filozófiatanár, a France2 köztelevízióban elmondta: a késsel hadonászó férfi megkérdezte, hogy milyen tanár, és hogy tanít-e történelmet. Benyomása szerint a merénylő kifejezetten történelemtanárokat akart ölni.

A nemzetgyűlés bejelentette, hogy az áldozatokkal való szolidaritás jegyében felfüggeszti a munkáját. Emmanuel Macron államfő és Gabriel Attal oktatási miniszter délután a helyszínre látogat.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2023 október 13, 15:00

Etichete:
Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget