Élő Kolozsvári Rádió

Szerencsés Dánieltől az Üvegtigris Lalijáig Rudolf Péterrel

A Hangolóban indította a napot Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, a budapesti Vígszínház igazgatója.

„Most az a jó, és azért tudok ilyen jó érzéssel beszélni, mert körülöttem vannak a – tán nem sértődnek meg – nagy öregek, akikkel még játszottam együtt sok-sok évvel ezelőtt, és közben ott van egy új generáció is… Egy ilyen nagy színháznál – és talán a színház esetében általában is – legfontosabb a tisztelet, meg hogy tanulj emberektől. De a lényeg mégiscsak az, hogy ki-ki a saját korának megfelelően, és éppen ő alkalmas ott, aztán meg egy nagy demokratikus helyzet jön létre. Mert a nézőt csak az első percben érdekli a te múltad, és akkor tessék, lehet élni a helyzettel és a népszínház adta sokféle szereppel” – mondta a Kolozsvári Rádióban Rudolf Péter. A neves magyar színművész, a 23. Filmtettfeszt vendégeként szerdán este részt vett Kolozsváron a Szerencsés Dániel című film vetítésén, majd másnak reggel mindjárt az első útja hozzánk vezetett.

A vele készült interjút visszahallgathatják a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Rudolf Péter szombaton este fél 7-től látható ismét a vásznon, már ami a Filmtettfeszt kolozsvári vetítéseit illeti: Garas Dezső, Törőcsik Mari és mások mellett ő is szerepel a Gárdos Péter rendezésében 1986-ban készült Szamárköhögés című filmben. A helyszín a Győzelem mozi.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 október 5, 17:24

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára