Élő Kolozsvári Rádió

Magyar nyelven is köszöntik az utasokat a kolozsvári repülőtéren

Magyar nyelvű üdvözlőfelirat is köszönti már az utasokat a kolozsvári repülőtéren – hívta fel rá a figyelmet Facebook-bejegyzésében az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Antal Géza.

A Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-frakciója július 3-án kérvényezte a magyar feliratok kifüggesztését a repülőtéren, ennek az első eredménye most az utasokat köszöntő „Isten hozott!” felirat. A kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér üdvözlőtábláján eddig 7 nyelven köszöntötték az utasokat, ezen kapott most helyet a magyar nyelvű felirat is. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Antal Géza köszönetét fejezte ki a reptér vezetőségének, az igazgatótanács magyar tagjának, aki fenntartotta a benyújtott kérést, továbbá
a sajtó képviselőinek megköszönte a következetes figyelmet, amellyel az ügy előremozdítását segítették. Végül a megyei tanács alelnökének és a tanácsosoknak is megköszönte, hogy támogatták a magyar nyelv használatára vonatkozó javaslatot.

A repülőtér vezetőségével a jövőben újabb egyeztetéseket folytatnak majd további tájékoztató feliratok kihelyezéséről – számolt be róla rádiónknak Antal Géza.

Riporter: Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 szeptember 27, 11:50

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára