Élő Kolozsvári Rádió

Gurul a rádió – két keréken a találkozásokért és egy jó ügyért

A Marosvásárhelyi Rádió csapata immár 23. alkalommal pattan kerékpárra, hogy hallgatóikkal találkozzanak. A Gurul a rádió elnevezésű akciónak ezúttal jótékonysági vonatkozása is van.

A biciklisek szeptember 15-én indulnak útnak: Csinód-Egerszékről haladnak az Úzvölgye irányába, és Dormánfalva felől közelítik majd meg a Gyimeseket. A főszervező, Kádár Zoltán rádiós szerkesztő biztos pontnak nevezte a túrát, amelyhez sokan igazíthatják az életüket az év folyamán, a hallgatók közül pedig egyesek már január-februárban érdeklődnek a soron következő alkalomról.

A szeptember 15-e és 24-e között zajló akció során az az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület mellé állnak, amely az erdélyi magyar vakok és gyengénlátók iskolájának létrehozásán munkálkodik. A legegyszerűbb az, ha az út során átadják felajánlásaikat az érdeklődők a bringázóknak, és úgyszólván meg is vásárolhatják a kilométereiket (az adományozás további lehetőségeiről itt lehet tájékozódni).

Rádiós kollégánk, Kádár Zoltán a Hangolóba jelentkezett be, egy nappal az indulás előtt.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 szeptember 14, 13:26

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”