Élő Kolozsvári Rádió

Példás összefogás egy gyermekért – folytatódik a gyűjtés Boros Olivér javára

A Kolozsvári Magyar Napok idején is lehetett adakozni a kolozsvári Boros Olivér megsegítésére. A gyűjtés folytatódik, minden szerény hozzájárulás jól fog.

A Romkertben az osztálytársak, iskolatársak által vitt könyvek és játékok mellett ott voltak a kézművesek, vásárosok adományai is; az önzetlen támogatóknak köszönhetően a páfránytól a szemránckrémig, sajttól a fülbevalóig és a lámpáig sok minden volt az asztalokon, és ez a bőséges kínálat is segített abban, hogy az emberek még nagyobb lelkesedéssel csatlakozzanak – mondta rádiónknak Székely Andrea, Olivér egyik osztálytársának az édesanyja.

Boros Olivér 2013-ban ikerterhességből született beteg vesével. Nyolc évig kezelték különféle klinikákon, itthon és külföldön egyaránt, a sok kezelés viszont a máját is tönkretette. A János Zsigmond Unitárius Kollégium kisdiákja mára már túl van a vese- és májátültetésen, és családjával együtt továbbra Franciországban, Lyonban tartózkodnak. Édesanyja, Boros Lídia Emese korábban a Tetőteraszra jelentkezett be, ezt a beszélgetést itt lehet visszahallgatni.

A Romkertben szervezett jótékonysági akció mellett a Farkas utcai vásárban is útba igazították mindazokat, akik támogatni kívánták a kisfiút és a családját, és ez így volt a Törökvágáson is. A szombati Örömfőzésen szülők és barátok alkotta csapat képviseltette magát a Falumúzeum udvarán, Együtt Olivérért feliratú pólóban, közülük néhányan pedig a Donaton-futóversenybe is bekapcsolódtak.

Kihelyezett stúdiónkba Székely Andrea tért be, aki elmondta: Olivér csendes, szerény, kedves gyermek, ilyen volt első osztályban is, az osztálytásai pedig nagyon szeretik őt, ragaszkodnak hozzá. Legalább 100 ezer euróra lenne szükség ahhoz, hogy a kisfiú kezelési költségeit év végéig biztosítani tudják.

Beszélgetőtárs: P. Kristály Bea és Ferencz Zsolt

A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata ugyan befejeződött, Olivér javára viszont továbbra is lehet adakozni. Az adományokat a következő bankszámlaszámokon várják: – ASOCIAȚIA PRIMII PAȘI SĂNĂTOȘI / BCR Cluj Napoca / RO93RNCB0112142069910001 – Boros Lidia Emese / BCR Cluj-Napoca / RO41RNCB0112026626070007

– Boros Olivér, BT Pay / RO17BTRLRONCRT0568734601.

Revoluton is lehet adományozni, a 0740216716-os telefonszámon (Boros Lídia Emese).

Szerkesztő: kristalybea, 2023 augusztus 21, 17:29

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak