Élő Kolozsvári Rádió

Maros megyében is bántalmazottakra bukkantak egy gondozási központban

Alagsorba bezárva, embertelen körülmények között élt számos ember a Maros megyei Marosbárdoson működő Căsuţa Lu’ Min gondozási központban – derült ki egy lakossági bejelentés nyomán indított vizsgálatból.

Csütörtök este tizenhárom, krónikus bántalmakban szenvedő személyt szállítottak kórházba a szociális létesítményből.

A Maros megyei rendőrség közleménye szerint a gondozási központban történtekre azután derült fény, hogy a 112-es segélyhívó számra lakossági bejelentés érkezett. A rendőrség az esetről értesítette az ügyészséget, a szociális felügyeletet és a megyei egészségügyi igazgatóságot is.

A helyszínen a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársai 30 beteget találtak, 13-an közülük kórházi kezelésre szorultak. Egy személyt elvittek a hozzátartozói, a többit a megye más gondozási központjaiba szállítanak át.

Simona Bucura-Oprescu csütörtök este bejelentette, hogy utasította az illetékes országos hatóságot a Re-Min Egyesület által működtetett Căsuţa Lu’ Min gondozási központ működési engedélyének visszavonására.

Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtök este elrendelte az eset sürgős kivizsgálását. A kormányfő egy Facebook-bejegyzésben elfogadhatatlannak nevezte a szociális intézményben alkalmazott bántalmazásokat és erőszakot, amit a Jogi Forrásközpont munkatársai tártak fel.

A Maros megyei prefektúra csütörtök este azt közölte, hogy Căsuţa Lu’ Min gondozási központban a voluntari-i idősotthonokban feltárt visszaélések nyomán elrendelt országos ellenőrzések során szabálytalanságokat találtak a hatóságok, ezért már korábban bezárták.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 28, 11:03

Etichete:
Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget