Élő Kolozsvári Rádió

Önmagunk kihívása: Teljesítménytúrák az EKE-vel

Túrázni mindannyian szoktunk. Nem mindegy azonban, hogy csak barangolunk, megyünk szépen-lassan, vagy kicsit erőltetettebb tempóban járjuk a hegyeket. Az ember olykor önmagát is próbára kívánja tenni. Erre a legalkalmasabb és legelérhetőbb megoldás a teljesítménytúra, amely náluk is egyre népszerűbb. Az Erdélyi Kárpát Egyesület kolozsvári fiókja évente három teljesítménytúrát szervez. A Jókai teljesítménytúrára május 9-én kerül sor Kolozsvár-Torockó útvonalon. Mintegy 55 km, körülbelül 12-13 óra alatt. Legalábbis ez lenne a kívánatos. A Hangoló vendége volt Tóthpál Tamás, az EKE teljesítménytúráinak meghonosítója, szervezője. Házigazda: Szuszámi Zsuzsa.

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2015 április 29, 18:00

Etichete:
Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek
Hangoló kedd, 2025 április 292025 április 29, 15:07

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek

Fültőmirigy-gyulladás, kanyaró, rózsahimlő. Mindegyik úgynevezett gyermekbetegség, amelyeket jellemzően kiskorunkban kapunk el, de...

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek
Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?
Hangoló hétfő, 2025 április 282025 április 28, 11:38

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?

Földi útját lezárta, s mondhatjuk azt is: feladatát elvégezte Ferenc pápa, akitől szombaton vehettek búcsút a zarándokok a Vatikánban és...

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?
Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye
Hangoló péntek, 2025 április 252025 április 25, 11:50

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye

Április 27-e és május 3-a között Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Arénában zajlik a Divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. Az év...

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye
Spárgát tessék, friss és roppanós!
Hangoló csütörtök, 2025 április 242025 április 24, 11:26

Spárgát tessék, friss és roppanós!

Egy ideje visszatérő vendégként érkezik Kolozsvárra Demeter Ferenc, aki családjával Maros megyében, Beresztelkéhez közeli területükön...

Spárgát tessék, friss és roppanós!
Hangoló szerda, 2025 április 232025 április 23, 17:35

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro

Elérhető, valódi segítséget igyekeznek nyújtani az érettségizőknek román nyelv és irodalomból a bacprep.ro elindítói. A portál a...

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro
Hangoló kedd, 2025 április 222025 április 22, 13:13

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba

Negyedjére szervezi meg a Rupicapra Hegyisport Egyesület az Aiton Bike elnevezésű hegyikerékpáros versenyt április 26-án, szombaton....

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba
Hangoló hétfő, 2025 április 212025 április 21, 10:58

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje

Március közepén, egy magyar és egy román nyelvű gasztrokulturális est keretében Kolozsvárra is megérkezett a Ferencesek főztje....

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje
Hangoló csütörtök, 2025 április 172025 április 17, 08:37

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől

Sántha Emőke kolléganőnk a Hangolóban árult el különböző tojásírási és -festési praktikákat, közben pedig szép motívumokat rajzolt...

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől