Élő Kolozsvári Rádió

Az egykori részvevők már jó ideje szervezők is – 15 éves az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor

15. alkalommal szervezik meg az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábort. Sokan szervezők most azok közül, akik részt vettek az első táborokban.

Változatos programmal, szakmai beszélgetésekkel, előadásokkal, akadályversennyel, Ki mit tud?-dal és reneszánsz táncházzal is készülnek a szervezők. Vannak olyan programok, amelyek az elmúlt tizenöt évben sem évültek el, sőt, vannak olyan meghívottak is, mint például Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, akik évek óta szívesen visszajárnak Zsobokra.

Aki valaha részt vett ezeken a táborokon az tudhatja, hogy a Kerekes Barnabás tanár úr anyanyelvi csapatjátéka az egyik legizgalmasabb programpont az egy hetes tábor felhozatalában. (Aki meg nem volt táborban, annak is ismerős lehet a Duna Televízió Nyelvőrző műsora, amelyben szintén helyett kapott egy hasonló játék.)

Mi az, ami az elmúlt években változott, és mi az, ami a kezdetektől örök? Többek között erről is beszélgettünk Barazsuly Viktória Adriennel, az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor egyik szervezőjével, aki maga is résztvevőként kezdte a táborban való szerepvállalást.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Kép: Georgius Aranka Társaság/Facebook

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 6, 12:15

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak