Élő Kolozsvári Rádió

Könyvkavalkád a világ jobb megértéséért

Bővebben című műsorunkban olyan szerzőkkel beszélgettünk, akik részt vettek a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, és akik írásaikkal segítenek megérteni világunk működését, és történéseit.

Nagyon sok neves és elismert szerzőt köszönthetett az érdeklődő közönség a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, ugyanakkor a fiatalabb vagy kevésbé ismert szerzők könyvei is bemutatkoztak a könyvhét során. Így például akit az irodalomtörténet érdekel, az is megtalálhatta a számára megfelelő eseményeket.

  • Dávid Gyula, irodalomtörténész, szerkesztő és műfordító is meghívottja volt a könyvhétnek, Petőfi Erdélyben című, Mikó Imrével közösen írt könyvével.
  • A három évvel ezelőtt elhunyt Csupor István művészettörténész, néprajztudós: Erdély népi kerámiaművészete 1700-1900 című a Novella kiadó által megjelentetett könyvét a kolozsvári Bánffy-palotában mutatták be. A jelentős kiadványt a kiadót képviselő és a szerzővel közeli baráti-munkatársi viszonyt ápolt Vörösváry Ferenc ismertette, akivel ezt követően készült interjú.
  • A Kolozsvári keresetlen szavak és a Kolozsvári Keresett Szavak című kötetei után Ördög Béla megjelentette jórészt korábban ki nem adott írásait tartalmazó harmadik kötetét. A Kolozsvári Erdélyiség című könyvet a Vallásszabadság Háza dísztermében ismerhette meg az olvasó közönség.
  • A jeles újságíró és televiziós szakember Zolcer János legújabb, az orosz-ukrán konfliktust elemző Háború című könyve mellet egy régebbi kötetét a XX. század 100 film című kiadványt is elhozta Kolozsvárra.
  • Szász István Szilárd igen érdekes és időszerű kötete A Facebook hálójában. Hírek és álhírek a világhálón című könyvópusz szintén bemutatkozott a könyvhéten. Összeállításunkból őt is megismerhetik.

Bővebben című műsorunkat a lejátszóra kattintva hallgathatják újra.

Riporter: László Tibor

Borítókép: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét/Facebook

Szerkesztő: kristalybea, 2023 június 24, 09:50

Szellemi utazások a 14. Interdiszciplináris Párbeszéd Konferencián
Bővebben kedd, 2026 június 232026 június 23, 11:52

Szellemi utazások a 14. Interdiszciplináris Párbeszéd Konferencián

A Bolyai Társaság és a BBTE közös szervezésében tizennegyedik alkalommal került sor az Interdiszciplináris Párbeszéd elnevezésű...

Szellemi utazások a 14. Interdiszciplináris Párbeszéd Konferencián
Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig
Bővebben hétfő, 2026 június 222026 június 22, 13:03

Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya 2026. június 11-én szervezte meg a XIII. erdélyi...

Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig
Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel
Bővebben hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:32

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel

Idén harmadik alkalommal került sor Kolozsváron a Nőtörténeti Műhelykonferencia munkálataira. Ennek elsődleges célja az erdélyi...

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel
Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron
Bővebben péntek, 2026 június 52026 június 5, 09:31

Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron

A kolozsvári Klausen Consort énekegyüttes szerda este a Pietati evangélikus-lutheránus templomban tartott hangversenyén egy igazi zenei...

Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron
Bővebben csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 08:36

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében

A kolozsvári Jobbágy/Ariesului utcai Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus plébániatemplom az egyházi és szociális szolgálat...

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében
Bővebben csütörtök, 2026 május 282026 május 28, 15:46

Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről

A Kétféle én(ek) című tanulmánykötetet mutatták be Kolozsváron, amely a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából,...

Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről
Bővebben szerda, 2026 május 272026 május 27, 12:41

Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában

1920 után új korszak kezdődött a románok és magyarok közös erdélyi, bánsági és máramarosi történetében. A magyarok egy része úgy...

Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában
Bővebben kedd, 2026 május 262026 május 26, 13:40

Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése

A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya...

Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése