Itt szól a rádió!

Kreatív Kolozsvár – folytatódnak a fiataloknak szóló ingyenes képzések és a vállalkozói mentorprogram

Évértékelő sajtótájékoztatót tartott a K Plusz tehetséggondozó-keretprogramot működtető PONT csoport és a Magyar Ifjúsági Központ csütörtökön reggel.

Fotó: Kreatív Kolozsvár

Farkas András, a PONT Csoport alapítója és stratégiai igazgatója, valamint Farkas Paula, a Magyar Ifjúsági Központ programkoordinátora beszámoltak az elmúlt közel másfél év programjairól és kihívásairól, valamint részletezték azt is, milyen terveket szeretnének a következő fél évben megvalósítani. A KPlusz legfontosabb célkitűzése a Kolozsváron és vonzáskörzetében élő tehetséges fiatalok felkutatása és támogatása: képességeik, készségeik és kompetenciáik fejlesztése, kapcsolatrendszerük erősítése. Ennek eléréséhez járul hozzá számos program, úgy mint a Kreatív Kolozsvár reggelik és estek, különböző Kwork képzések, beszélgetések és foglalkozások, egyéni és közösségi fejlődés témakörében készülő podcastek vagy éppen a Fiatalok a fiatalokért mentorprogram.

A KPlusz alapításának körülményeiről, illetve céljairól az 1001 ötlet című műsorunkban volt szó, amely alább újrahallgatható.

Szerkesztő: Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 30, 09:43

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
1001 Ötlet szerda, 2024 február 142024 február 14, 16:23

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?

Ritka, hogy utána nézzünk annak, hogy egyik-másik filmet melyik cég forgalmazza az országukban, pedig főleg a független filmek esetén...

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
1001 Ötlet hétfő, 2024 február 52024 február 5, 17:32

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”

Első koncertjét még egyetemista korában szervezte, azóta nem tud elszakadni a színpad közelségéből. Folyamatosan szervez, sokat épít...

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
„Az unalom csodákra képes”
1001 Ötlet kedd, 2024 január 302024 január 30, 17:00

„Az unalom csodákra képes”

A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos”...

„Az unalom csodákra képes”
Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet hétfő, 2024 január 222024 január 22, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet csütörtök, 2024 január 42024 január 4, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
1001 Ötlet csütörtök, 2023 december 282023 december 28, 21:07

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”

Szabó Kinga játszóházvezető tarsolyában nagyon sok a dal, a mondóka, a játék, sok kicsit és nagyot szórakoztatott, tanított már az évek...

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 2023 december 282023 december 28, 13:52

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után

Felkavaró, megrázó, szívszaggató, felháborító – ezekkel a szavakkal jellemezte a karácsony körüli székelyudvarhelyi eseményeket...

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet hétfő, 2023 december 182023 december 18, 14:55

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?

Bár folyamatos az alkotás a Fecsegő Ecsetek foglalkozásain, mégsem a tökéletes rajztechnika elsajátítása a cél. Zöld Blanka...

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?