Élő Kolozsvári Rádió

Mezei Jánost felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, lemondott az EMSZ éléről

Zsarolásért elmarasztalta Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét a Marosvásárhelyi Táblabíróság. A másodfokú, jogerős ítéletben a politikust három év börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását négy évre felfüggesztették és öt évre a közügyektől is eltiltották.

Az Erdélyi Magyar Szövetség elnöki tisztségét is betöltő, ám az ítélet után erről lemondó Mezei János ügyében pénteken hirdetett végleges ítéletet a Marosvásárhelyi Táblabíróság. Az ítélet tartalmát Mezei János is megerősítette az MTI-nek. Elmondta, a három vádpont közül a hivatali visszaélés és a sikkasztás vádja alól felmentette, a zsarolás vádpontjában elmarasztalta a bíróság. Emellett a politikusnak 10 ezer euró kártérítést is kell fizetnie az őt feljelentő Virág Zsoltnak. A sikkasztás vádja alól a volt polgármester titkárnőjét is felmentették.

Mezei Jánost 2022. március 10-én elsőfokon felmentette a per újratárgyalását végző Maros Megyei Törvényszék, 2018-ban pedig az első fokon eljáró Hargita megyei Törvényszék is, de a törvényszék által elkövetett formai hiba miatt a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2019 novemberében visszaküldte az ügyet alapfokra. A megismételtetett eljárást immár a Maros megyei Törvényszék folytatta le.

A vádhatóság szerint Mezei azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti, 400 négyzetméteres telket nem lehetett volna eladni a magyarországi többségi tulajdonos beleegyezése nélkül. A perben az V. kerületi önkormányzat jelezte, hogy nem tekinti károsultnak magát.

Az Erdélyi Magyar Szövetség közleményében azt írta, megdöbbenéssel veszi tudomásul az ítéletet, valamint hogy „joggal merül fel a gyanú az ítélet politikai indíttatásával kapcsolatban”.

mti/kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 14, 13:09

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi