Élő Kolozsvári Rádió

Előzetes népszámlálási eredmények: egymillió felett a magyarság száma

A népszámlálás előzetes eredményei alapján 1 millió feletti a romániai magyarság száma – az Országos Statisztikai Intézet közlése szerint az országban 19 530 815 személy él.

A magyar nemzetiség felvállalására buzdító villámcsődület. Forrás: Népszámlálás.ro/Facebook

Ebből egymillió-kétezerszázötvenegy magyar nemzetiségű, 569.477 személy vallotta magát romának és 45.835 ukránnak. Ezek a legnépesebb nemzeti közösségek. A magyarok aránya 6 százalék. 1 millió 38 ezer 806 személy vallotta azt a népszámlálás során, hogy magyar az anyanyelve.

A szociológusok rámutatnak arra, hogy jelentős mértékű az elöregedés a hazai lakosság körében. Míg 2011-ben 101,8 idős személy jutott 100 fiatalra, addig az idei népszámlálás adatai szerint 121. A 15 év alatti lakosság részaránya 16 százalékos, míg a 65 év fölöttieké 16,9 százalék a teljes lakosság körében. Felekezeti bontásban az ortodoxok aránya messze a legmagasabb. 741 ezer katolikus él az országban és 495 ezer református. 57 ezer személy ateistának vallotta magát.

A hazai lakosság 51,5 százaléka nő, 52 százaléka, azaz 9 millió 941 ezer 200 személy városon él. A lakosság 16 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a magyarok körében ez az arány 13 százalék. A lakosság 43,5 százaléka középfokú, 40,5 százaléka alapfokú végzettséggel rendelkezik.

Megőriztük a magyarok 6 százalék feletti arányát a romániai társadalmon belül – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök az Országos Statisztikai Intézet előzetes eredményei alapján. Az RMDSZ elnöke jelezte: a népszámlálás részletes eredményeit jövőre elemzi ki a Szövetség.

Kelemen Hunor köszönetet mondott a romániai magyaroknak, akik kiálltak a magyarságuk mellett, és mindazoknak, akik megszervezték, vagy valamilyen formában segítették a lekérdezés mindkét szakaszát: a számlálóbiztosoknak, a történelmi magyar egyházaknak, a civil szervezeteknek, a sajtó képviselőinek és az RMDSZ-ben dolgozó kollégáknak egyaránt.

közlemény, kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2022 december 30, 11:04

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók