Élő Kolozsvári Rádió

Karácsonyi asztal: a kalács és a sertéshús is drágább, mint tavaly

A karácsonyi ünnepek idején több mint 7 és fél millió kalácsot bocsátanak a vásárlók rendelkezésére, bár az árak némileg magasabbak lesznek a tavalyinál – nyilatkozta Aurel Popescu, a malom- és a pékipari munkáltatók szövetségének elnöke.

A kenyér ára stabilizálódott, a téli ünnepek alatt változatlan marad, de az elmúlt év november-decemberéhez képest több mint 20%-kal többet kell fizetni érte – tette hozzá a ROMPAN elnöke.

A sertéshús is drágább a tavalyihoz képest lévén, hogy hozzávetőleg 15%-kal nőttek az előállítási költségek – közölte a Húsiparosok Szövetségének vezérigazgatója.

Dana Tănase szerint elsősorban az áram, a gáz és az üzemanyag árának jelentős emelkedése indokolta az ágazati drágításokat, de az afrikai sertéspestis is rendkívüli mértékben befolyásolta az árakat. Az elmúlt öt évben súlyos károkat okozott a hazai húsiparban a betegség, jelenleg 40 gócpontot tartanak nyilván országszerte és 810 erdészeti kerületben van jelen az afrikai sertéspestis, ami rendkívül aggasztó számnak minősül – tette hozzá a szakember.

rador

Szerkesztő: kristalybea, 2022 december 19, 09:30

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi