Visszaért a Földre az Orion űrkapszula
A tervezett időben és helyen, a Csendes-óceánban ért vissza a Földre a NASA Orion űrkapszulája.
Ezzel véget ért az amerikai űrhajózási hivatal új Hold-programjának első tesztrepülése.
Az űrhajóegység tervezett Földet érése keleti parti idő szerint 12 óra 40 perc volt, ami az élő közvetítés alapján szinte percre pontosan így történt, az űrhajóegység három fékező ejtőernyő segítségével ereszkedett le a mexikói partok közelében.
A NASA új Hold-programja az Artemis, amelynek első, egyelőre ember nélküli repülése volt az Artemis I küldetés. Célja az űrhajókapszula tesztelése volt, egy jövőbeli, emberrel tett utazást előkészítése. A rakétát, orrkúpjában az Orion űrhajóegységgel és számos tudományos mérőeszközzel, november 16-án bocsátották fel a floridai Kennedy Űrközpontból.
Az Orion a felbocsátás után Hold körüli pályára állt, az égitestet mintegy 130 kilométerre közelítette meg, illetve pályáján, a Holdtól annak távolabbi oldalán, mintegy 63 ezer kilométerre távolodott el, amellyel rekordot ért el, hiszen emberi utazásra tervezett űrhajó ilyen távolságban még nem járt a Földtől.
A tesztrepülés teljes költségvetése 4 milliárd dollár volt. A NASA célja, hogy az évtized második felében újra emberek szálljanak le a Holdon.
Az Orion űrhajóegység visszatérésének napja egybeesik az Apollo-17 sikeres Holdra érkezésével: 1972. december 11-én lépett utoljára ember a Holdra, Eugen Cernan és Harrison Schmitt asztronauták személyében.
MTI
Szerkesztő: kristalybea, 2022 december 12, 07:57
