Élő Kolozsvári Rádió

Az épület varázsa és az összetartó közösség is adja a Művész mozi sajátos hangulatát

109 éve, a Sebestyén-palota földszinti terében nyitotta meg kapuit az ország legrégebbi mozija. A Művész mozi vetítéssel, kiállítással ünnepel november 22-én.

Az 1913. október 30-án nyitották meg Románia legrégebbi működő filmszínházát. A Művész mozi többször nevet váltott az évek során, viselte az Egyetem-mozgó, Select, Maxim Gorkij, Tineretului/Ifjúsági neveket is.

A pandémia idején újra megnyitották az egykori mozit. Azóta pedig kávézó is várja a filmkedvelőket a mozi előterében, ahol időnként még koncerteknek is örülhetünk.

„Az, hogy belépsz egy épületbe és érződik rajta ez a 109 év, jóértelemben is, nem csak abból, hogy öreg az épület és sokat kell vele foglalkozni, karbantartani. (…) Illetve kicsi mozi lévén, azt hiszem hogy a legtöbb nézőnk személyesen ismer minket” – mondta el Bogdan Zenkő menedzser arra a kérdésünkre, mi adja a Művész mozi sajátos hangulatát.

A születésnapi ünnepség során vetítik Paolo Sorrentino A nagy szépség (La Grande Belezza) című filmjét, valamint kiállításon követhető végig a mozi története. És a jó zene sem marad el. A programot ide kattintva érhetik el.

Bogdan Zenkő, a mozi menedzsere a ma reggeli Hangolóban mesélt az ünnepi programról, valamint a mozi mindennapjairól.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Borítókép: Bogdan Botaș

Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 18, 11:53

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára