Élő Kolozsvári Rádió

Raed Arafat: fel kell készíteni a lakosságot nagy erejű földrengésekre is

A hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a lakosság legyen alaposan felkészítve a nagy erejű földrengésekre – jelentette ki csütörtökön Raed Arafat.

A Digi24-nek nyilatkozva a katasztrófavédelmi államtitkár elmondta, egy földrengés bármikor bekövetkezhet Romániában, akár egy 7-es fokozatú is. Kifejtette: a tudománynak nincsenek eszközei az esemény előrejelzésére, a RO-Alert rendszeren keresztül legfeljebb néhány másodperccel korábban lehet figyelmeztetni rá az embereket.

Arafat szerint csak akkor lenne érdemes a RO-Alerten keresztül riasztani a lakosságot, ha már fel van készítve arra, hogy mi a teendő földrengéskor. Ha ugyanis az emberek felkészületlenek, akkor pánikba eshetnek, ami szerencsétlenségeket okozhat.

„Ha a hatóságok mondjuk szombat éjfélkor figyelmeztetnének földrengésre, amikor több ezren tartózkodnak szűk vészkijáratú, zsúfolt helyeken, a pánik miatt egymásra taposhatják halálra a menekülő emberek még akkor is, ha a földrengés nem ölne meg senkit” – magyarázta.

Csütörtök reggel a Richter-skála szerinti 5,4-es fokozatú földrengés volt Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében.

Raed Arafat elmondta, hogy a katasztrófavédelem nem figyelmeztette erre a Ro-Alert rendszeren keresztül a lakosságot. Az Android rendszereknek ugyanakkor van egy olyan funkciója, amely tud értesítést küldeni földrengés esetén, ezt kapták meg többen Romániában is.

Agerpres/kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 4, 09:58

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget