Élő Kolozsvári Rádió

Meghívó a „kicsi születésnapunkra”!

Hathatós történések az elmúlt hat évből, kalandos játék rádiós szerkesztőkkel – már megint ünneplünk!

Amikor csak lehet adjuk meg a módját az ünneplésnek – mondta a ma reggeli Hangolóban Ferencz Zsolt kollégánk. És tényleg megadjuk, hiszen idén egy kalandjátékkal és egy 6 órás műsorfolyammal ünnepeljük azt, hogy immár 6 éve, hogy 24 órában hallgatható magyarul a Kolozsvári Rádió.

Sebők Tímeáról talán kevesen tudják a hallgatóink közül, hogy a kvízjátékok szerelmese, így az ő ötlete nyomán állítottuk össze a kalandjátékunkat: barkochba, kép- és hangfelismerés egyaránt szerepel a kihívások között, amelynek célja, hogy a játékosok jobban megismerjenek bennünket, rádiósokat, és hogy akár kötetlen beszélgetések alakuljanak ki. Hiszen visszatérve Zsolt kijelentéséhez, már csak azért is szeretjük megadni az ünneplés módját, mert az ünnep mindig egy remek lehetőség a találkozásra is. És egy dolgot szeretünk jobban a mikrofonba beszélgetésénél – a hallgatóinkkal való találkozást.

(De persze a legjobbak azért nyereményben is részesülnek, belépőket sorsolunk ki a kolozsvári ParaPark Cluj szabadulószobáinak egyikébe.)

Azt azért természetesen tudjuk, hogy november elseje sokak számára másról is szól, éppen ezért akik nem tudnak részt venni a játékunkban, vagy éppen nem kalandos fajták, azok számára is előkészítettünk valamit: 6 órás műsorfolyamban teszik kísérletet arra, hogy az elmúlt hat év történéseit szemlézzük, miben változott a világ? Miben változtunk mi?

A válaszokért muszáj lesz a lejátszóra kattintani, s meghallgatni a reggeli beszélgetést!

Beszélgetőtársak: Sebők Tímea, Ferencz Zsolt és P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 28, 18:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön