Élő Kolozsvári Rádió

Jelen lenni, a helyeden lenni, simogató Isten-közelségben

Hogyan tudunk hatékonyan jelen lenni a világban és a másik ember életében? Az Arcélben erre a kérdésre is választ kerestünk Ferencz Emesével, az Erdélyi Mária Rádió szerkesztő-műsorvezetőjével.

Ferencz Emese Székelyföldről, Gyergyóalfaluból érkezett Kolozsvárra, és elég hamar megtalálta itt a helyét. Az egyetemen teológiát és szociális munkát tanult, majd pasztorálasszisztensként dolgozott a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) berkeiben. Három éve munkatársa az Erdélyi Mária Rádiónak, és közben ott van az egyedül élő idősek mellett is; ahogy egy korábbi interjúban jelezte, „nekem már sok-sok őrzőangyalom van a jó Isten mellett”.

Az egyetlen, ami segít, hogy a haldokló békében menjen el, az a jelenléted: hogy ott vagy mellette és hallgatsz, csendben vagy. Ezt a hallgatást egy életen át tanuljuk, mert mindig bennünk van, hogy valamit mondjunk, mert igazából az segít neki, nem pedig a hallgatásunk. De ez nem így van.

S hogy Emesének mi segített legfőképpen ezekben a nehéz helyzetekben? A hit. Mint mondja, ezt a szolgálatot nem tudná egyedül végezni, csak úgy lehet, ha az ember néha elcsendesedik, odaviszi ezeket a helyzeteket a Jóisten elé, és tőle kéri a segítséget.

Ő mindig a fülembe súgta a szavakat vagy a mondatokat, vagy éppen azt, hogy Emese, most maradj csendben. Ez volt nekem mindig a támaszom, és ez mind a mai napig: hogy tudok hinni abban, hogy van kegyelem, hogy valaki a tenyerén hordoz, és bármi történik, az azért van, mert annak úgy kell lennie; és én azért vagyok abban a helyzetben, mert arra kaptam elhívást. Ez nekem óriási erőt ad.

Amikor pasztorálasszisztensként kezdett dolgozni a Katolikus Egyetemi Lelkészség berkeiben, eleinte óriási kihívásként élte meg a felkérést, ma úgy fogalmaz: sok kudarcélménye volt abban az öt évben, de annál több sikerélménye, „és éppen azáltal, hogy a kudarcokból fel tudtam állni, fel tudtunk állni közösen, és tovább tudtunk menni”.

A Mária Rádió mikrofonjától is békét sugároz a hallgatók felé, közben pedig hálás azoknak a fiataloknak, akik önkéntesként szombaton is hajlandóak segíteni – abban is, hogy a hallgatókat felvidítsák, ez Emesének is erőt ad.

A Ferencz Emesével készült beszélgetésünk visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 22, 16:21

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Arcél szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
Arcél csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 17:00

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon

Dr. Nagy Tibor állatorvosra, a Csíki-medence legismertebb lógyógyászára mondhatni éjjel-nappal lehet számítani, és az sem szokatlan, hogy...

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 192026 március 19, 16:59

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál

Családias hangulatban edzenek együtt kisebb és nagyobb gyerekek a Báthory-líceum tornatermében, a Sendo-Ryu Karate Do által szervezett...

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 52026 március 5, 17:03

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről

Február elején, egy erdélyi zarándokcsoport tagjaként Ferencz Zsolt is a Szentföldön járt, ahol elmondása szerint úgy érezték magunkat,...

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről
Arcél csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 17:43

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”

„A világ jó hely, minden megvan benne, ami kell nekünk. De hogy mi mivé tesszük, az már egészen más dolog” – mondja az Arcél vendége,...

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”
Arcél csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 16:49

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”

A sepsiszentgyörgyi születésű Kustán Magyari Attila hat éve költözött északra, a tamperei egyetemen folytatja doktori tanulmányait....

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”
Arcél csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 17:17

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”

Február 4-én az egészségügyi szervezetek minden évben felhívják a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, a megelőzésre és a korai...

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”