Élő Kolozsvári Rádió

Felfedezni, megfejteni valamit írás közben és olvasáskor – a 84 éves Szilágyi István írót köszöntjük

Október 10-én ünnepli 84. születésnapját a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas Szilágyi István író. Őt köszöntjük.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiadójának gondozásában eddig mintegy háromszáz kiadvány látott napvilágot, az idei újdonságok között pedig ott szerepel Szilágyi István Agancsbozót című regényének újbóli kiadása is. Márkus Béla irodalomtörténész, Szilágyi István monográfusa szerint 1990 nyarán, amikor az Agancsbozót megjelent,

az olvasók a rendszerváltás lázában csak kissé késve eszmélhettek rá, hogy a regény »különös és talányos mű«, legalább annyira »izgalmas«, mint a Kő hull apadó kútba volt. Izgalmassá, különössé teszi az is, hogy műfaji szempontból egyaránt értelmezhető parabolaként, ellenutópiaként és fantasztikus-mitologikus regényként.

Az MMA-nál szintén idén jelent meg az az album/beszélgetőkönyv, amely Fekete Vince költő, szerkesztő két interjúját tartalmazza Szilágyi Istvánnal, valamint 120 képet, amelyek az író életének, munkásságának különböző korszakaiba nyújtanak betekintést.

„Nekem valamit föl kellett fedezni a könyveim és egyáltalán az írásaim konstruálásai közben, valamit meg kellett fejteni. Erre leginkább a regények alkalmasak”.

Összeállításunkban a Kő hull apadó kútba, az Agancsbozót, a Hollóidő és a Messze túl a láthatáron című regények, valamint számos elbeszélés szerzőjének titkokkal, játékossággal teli írásművészetéről Gróh Gáspár irodalomtörténésszel beszélgetünk; Pécsi Györgyi irodalomtörténészt, az MMA Kiadó ügyvezetőjét az eddigi együttműködések mellett terveikről is kérdezzük, Demeter Zsuzsa szerkesztő pedig az albumban szereplő képek történetét ismerteti.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 4, 12:00

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak