Élő Kolozsvári Rádió

Berkeszi piknik már másodjára – Molnár Levente színművész ajánlja

Gulyással, csörögével, házi kenyérrel, valamint énekszóval, bábszínházzal, verses műsorral és filmvetítéssel várják az érdeklődőket szeptember 10-én, szombaton a Máramaros megyei Magyarberkeszen.

Kolozsvártól 130 kilométerre, Nagybányától pedig 20 kilométerre fekszik Magyarberkesz, ahol immár másodjára szerveznek pikniket. Tavaly is jó volt a hangulat, és ez várhatóan idén is így lesz; az esemény egyébként Kovács Péter Zoltán református lelkipásztor és Molnár Levente színművész együtt gondolkodása révén született. Molnár Leventétől megtudtuk: már az előkészületek során számíthatnak a berkesziek segítségére – lányokra és asszonyokra, legényekre és férfiakra egyaránt –, és már ekkor sikerül megteremteni egy olyan hangulatot, ami aztán az eseményt is jellemzi. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak a leggfontosabbra: emberek összegyűlnek, jól érzik magukat, minőségi időt töltenek egymással.

Az est folyamán szalmabálákon ülve nézhetnek filmet a résztvevők:  Magyari Zsolt és Benkő Claudia 1939 című rövidfilmjét – Magyari Zsolt operatőr, rendező jelenlétében –, valamint Cristian Mungiu Cannes-ban is versenyeztetett R.M.N.-jét, a vetítésen Moldován Orsolya és Ovidiu Crisan színművészek is részt vesznek.

Arról, hogy pontosan miről szól a Berkeszi piknik, és hogy néz ki az idei program, Molnár Leventét kérdeztük.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Képek: www.bildstudio.ro

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 2, 15:52

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak