Élő Kolozsvári Rádió

A kormányfő ismét megerősítette, hogy érvényben marad az energiaárak kompenzálása és korlátozása

A miniszterelnök ma ígéretet tett a Romániai Városok, illetve a Községek Szövetsége képviselőinek arra, hogy idén télen érvényben maradnak az energiaárakat korlátozó és kompenzáló rendelkezések.

A kormány szerint Nicolae Ciucă a helyi önkormányzatok képviselőivel folytatott rendszeres konzultációk keretében találkozott a polgármesterekkel, hogy a kabinet támogatásáról biztosítsa őket az előttük álló gondok megoldásához.

A találkozón a miniszterelnök elmondta: sikerült olyan hazai és az európai alapokból származó finanszírozási forrásokat találniuk, amelyek a következő években átalakítják a romániai helyi közösségeket és javítják az emberek életminőségét. Emlékeztetett: a kormány a legutóbbi költségvetés-kiigazításkor több 2 milliárd lejjel növelte az óvodásokat és iskolásokat támogató programokra, a kórházak működtetésére és a központi fűtés biztosítására szánt pénzkeretet. Emellett a Helyi Fejlesztések Országos Programján keresztül folytatódnak a vidéken elkezdett beruházások.A mai találkozón a kormányfő mellett részt vett Cseke Attila fejlesztési miniszter is.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 augusztus 29, 17:45

Etichete:
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Hírek péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 13:30

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron

Kolozsvár Önkormányzata a mai tanácsülésen döntést hozott a szerencsejáték-termek működésének betiltásáról a város teljes...

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron