Élő Kolozsvári Rádió

Színházi műhely blokkos gyerekeknek – lehet még jelentkezni

 

Egy négynapos, blokkos gyerekeknek szóló műhelysorozat a Sunt tare! műhely, amelyet a héten tartanak Kolozsváron.

Fotó: Colectiv A Cluj/Fb

A Colectiv A egyesület jelenleg zajló, az együttélés, a magán- és a köztér kérdéseit kutató Köz?:Terek köztünk – terek nekünk, egy kulturális intervenció a Monostor tömbházai között című projektjének első eseménye ez a műhely, célja pedig a gyerekek szocializációs készségeinek és kifejezőkészségének fejlesztése színházi eszközökkel és klasszikus, tömbház körül játszható játékokon keresztül.
A műhelynek multikulturális vonatkozása is van: támogatja az interetnikus befogadást. Ilyen formában a játék közös nyelv lehet, ha ismerjük a szabályokat. A színházi gyakorlatok segítenek feltárni a gyermekeknek a szociális terekkel, közösséggel, szabadidővel kapcsolatos igényeit. A műhelymunkát követően a résztvevő gyermekekkel közösen (amennyiben ehhez nekik is van kedvük) szeretnének egy kis bemutató eseményt is szervezni a közös munkából, amelyet a negyed közterein láthatnak az érdeklődők.
A részletekről az egyik ötletgazda, Schneider-Lőnhárt Csenge beszélt a Hangolóban.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A műhely helyszíne az Octavian Goga Megyei Könyvtár Traian Brad fiókkönyvtára (Izlazului utca 18. szám), augusztus 16-a és 19-e között reggel 9 és 13 óra között várják a 10 és 14 év közötti gyerekeket. A műhelyben való részvétel ingyenes, jelentkezni ide kattintva (https://forms.gle/TG3E3yrbPeoSHcDd7).

További információkat a 0759690410-es telefonszámon és e-mailben (sunttaremanastur@gmail.com) igényelhetnek az érdeklődők.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2022 augusztus 15, 13:54

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok