Élő Kolozsvári Rádió

Globális veszélyhelyzetet hirdetett a WHO elnöke a majomhimlő miatt

Globális veszélyhelyzetet hirdetett szombaton az Egészségügyi Világszervezet vezetője a majomhimlő miatt, amely már több mint 70 országban jelen van.

Tedros Adhanom Ghebreyesus WHO-elnök annak ellenére hozta meg ezt a döntést, hogy a szervezet vészhelyzeti bizottságának tagjai között nem volt egyetértés ebben a tekintetben.

A majomhimlő az 1950-es évek óta ismert Afrika középső és nyugati részén, ám idén májusig nem volt arra példa, hogy ezeken a területeken kívül is jelentősen terjedjen.

A globális veszélyhelyzet azt jelenti, hogy a WHO szerint összehangolt válaszra van szükség a fertőzés terjedésének megállítására, leginkább figyelemfelkeltésként szolgál. Korábban a COVID-19 világjárványon kívül a 2014-es nyugat-afrikai Ebola-járvány, a 2016-os latin-amerikai Zika-vírus, valamint a jelenleg is zajló gyermekbénulás felszámolását célzó intézkedések esetében hirdettek veszélyhelyzetet.

Múlt hónapban a WHO szakértői bizottsága még úgy vélte, nem öltött akkora méreteket a majomhimlő, hogy globális veszélyhelyzetet hirdessenek.

Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint május óta 74 országban több mint 16 ezer majomhimlős esetet azonosítottak. (Romániában szombaton 20 esetről tudni.)

A WHO majomhimlő-szakértője, Dr. Rosamund Lewis szerint az Afrikán kívüli esetek 99 százaléka férfiakat érintett, és 98%-ban nemi érintkezéssel terjedt. Tedros Adhanom Ghebreyesus szintén azt mondta, annak ellenére, hogy globális veszélyhelyzetnek nyilvánította, a betegség főleg olyan férfiakat érint, akik azonos nemű partnerekkel, illetve több partnerrel érintkeznek, és a járványt „a megfelelő csoportokban megfelelő stratégiával” meg lehet állítani.

A majomhimlő vírusa közvetlen – de nem csak nemi – érintkezés útján terjed, influenzaszerű tünetekkel, valamint kiütésekkel jár. Lefolyása az esetek nagy többségében enyhe, néhány hét alatt magától elmúlik. Ugyanakkor eddig világszerte öt halálesetről tudni.

A majomhimlő ellen a fekete himlő ellen kifejlesztett oltás 85%-ban hatásos a CDC szerint, ezt alkalmazták Afrikában is.

reuters, ap news

Szerkesztő: kristalybea, 2022 július 23, 17:53

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók