Itt szól a rádió!

Khetane: fesztivált szerveznek a pataréti közösség számára

Khetane névvel rendezik meg a pataréti közösség első fesztiválját.

Az augusztus 12-14. között sorra kerülő rendezvényen koncertekre, filmvetítésekre, vitákra és gyermekfoglalkozásokra várják az érdeklődőket. A belépés ingyenes lesz, a szervezők szerint ez a fesztivál kitűnő lehetőséget kínál az erkölcsi jóvátételre és a társadalmi igazságtételre.

“Nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne, miközben Kolozsvár mellett egy gettó helyezkedik el. Nem feledkezhetünk meg 2010 december 17-ről, mikor a Coastei-Karjala utcából mintegy 350 személyt kényszertelepítettek Patarétre, a város szeméttelepének közvetlen szomszédságába” – áll a szervezők közleményében. Hangsúlyozzák: a pataréti Khetane fesztivál révén az ottélők kevésbé érezhetik magukat kiszorítva az úgynevezett „ötcsillagos városból”, és reményeik szerint a hatóságok és az illetékes intézmények figyelmét is sikerül hangsúlyosabban ráirányítani a patarétiek gondjaira, szükségleteire.

monitorul de cluj

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 29, 12:42

Elégedetlenek az ígért béremeléssel a közigazgatási- és kormányalkalmazottak
Hírek csütörtök, 2024 május 232024 május 23, 09:52

Elégedetlenek az ígért béremeléssel a közigazgatási- és kormányalkalmazottak

A közigazgatási alkalmazottak és a kormányalkalmazottak szakszervezete egyaránt bírálja az egyes közalkalmazotti kategóriák számára 10...

Elégedetlenek az ígért béremeléssel a közigazgatási- és kormányalkalmazottak
Három újabb ország ismeri el a palesztin államot
Hírek szerda, 2024 május 222024 május 22, 12:03

Három újabb ország ismeri el a palesztin államot

A norvég miniszterelnök szerda reggel bejelentette, hogy országa el fogja ismerni a palesztin államot. Nem sokkal később Írország és...

Három újabb ország ismeri el a palesztin államot
Kolozs megye: kiadták a metróépítési engedélyt
Hírek szerda, 2024 május 222024 május 22, 10:17

Kolozs megye: kiadták a metróépítési engedélyt

Kiadta kedden a metróépítési engedélyt a Kolozs megyei tanács elnöke. Alin Tişe sürgősségi eljárásban adta ki a...

Kolozs megye: kiadták a metróépítési engedélyt
„Rakétahátizsákot” teszteltek Torockón
Hírek szerda, 2024 május 222024 május 22, 10:11

„Rakétahátizsákot” teszteltek Torockón

Országos premierként tesztelte Torockón a belügyi katasztrófavédelmi főosztály a Gravity Industries Jet Suit rakétahátizsákját, amelyet a...

„Rakétahátizsákot” teszteltek Torockón
Hírek szerda, 2024 május 222024 május 22, 09:52

Megemelik az alacsony jövedelmű közalkalmazottak fizetését

Két szakaszban összesen 10 százalékos béremelésben részesülnek az alacsony jövedelmű közalkalmazottak – jelentette be kedden Marcel...

Megemelik az alacsony jövedelmű közalkalmazottak fizetését
Hírek szerda, 2024 május 222024 május 22, 09:28

Ezek az év úti céljai Romániában

Több kategóriában is székelyföldi nyertese van az Év úti célja 2024 című turisztikai seregszemlének, amelynek díjait kedd este osztották...

Ezek az év úti céljai Romániában
Hírek kedd, 2024 május 212024 május 21, 13:54

Alacsony béreik miatt tiltakoztak a parlamenti alkalmazottak

Több mint száz, a képviselőház által foglalkoztatott köztisztviselő gyűlt össze ma a plenáris terem előtt spontán tiltakozásra. A...

Alacsony béreik miatt tiltakoztak a parlamenti alkalmazottak
Hírek kedd, 2024 május 212024 május 21, 12:55

Személyi igazolvánnyal lehet Törökországba utazni

A román állampolgároknak ezentúl elegendő a személyi igazolvány ahhoz, hogy beutazzanak Törökországba. Recep Tayyip Erdogan török...

Személyi igazolvánnyal lehet Törökországba utazni