Élő Kolozsvári Rádió

A romániai lakosság szinte fele él túlzsúfolt lakásban

Az Európai Unió lakosságának mintegy 17 és fél százaléka élt túlzsúfolt, szűk lakásban 2020-ban.

Illusztráció (babaház), forrás: Pixabay

Romániában ez az arány 45 százalék volt, a legnagyobb az uniós országok közül – derül ki az EU statisztikai hivatalának adataiból.

Magas volt a túlzsúfolt lakásokban élők aránya Lettországban (42,5 százalék), Bulgáriában (39,5 százalék), Lengyelországban (36,9 százalék) és Horvátországban (36,2 százalék) is. A lista másik végén Ciprus található 2 és fél százalékkal, Írország (3,2 százalékkal), Málta (4,2 százalékkal) és Hollandia (4,8 százalékkal).

Sok háztartás számára a lakásköltségek jelentették a legjelentősebb havi kiadást.

2020-ban az EU népességének 7,8 százaléka élt olyan háztartásban, amelyben a rendelkezésre álló jövedelem legalább 40 százalékát lakhatásra költötték. E tekintetben is jelentős különbségek voltak a tagállamok között: 5 százalék alatti arányt 13 tagállamban jegyeztek, ezek közül a legalacsonyabbakat Cipruson (1,9 százalék), Litvániában (2,7 százalék) és Máltán (2,8 százalék). Ezzel szemben Dániában a háztartások 14 százaléka, Bulgáriában 14,4 százaléka, míg Görögországban 33,3 százaléka esetében ment el lakhatásra a jövedelem több mint 40 százaléka.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 17, 11:29

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók