Élő Kolozsvári Rádió

Locsolás Temerinben és borsós csirkepörkölt Ternovácz módra

a temerini locsolók

a temerini locsolók

Tavaszi borsós csirkepörkölt a menü néhány éve húsvét hétfőn a vajdasági Temerinben. A tájház udvarán gyűlnek össze locsolás után. A fiatalok fiákerrel, zenekar kíséretében mennek öntözni, majd együtt fogyasztják el Ternovácz István rádiós kollégánk főztjét. Néhány éve találta ki ezt az egyszerű hozzávalókból elkészíthető ételt, azóta tulajdonképpen hagyománnyá vált. Ternovácz István élőben jelentkezett a Kolozsvári Rádió reggeli műsorában, a Hangolóban.

„Gyalogszerrel jöttem, vagy másfél kilométert kellett sétálnom ide a tájházig. Útközben találkoztam néhány társasággal, fiatalokkal, gyerekekkel, alsósokkal kerékpáron, hátukon a puttony. Előkészültek, viszik a kis pénztárcájukat, néhány dinárt kapnak. Ezen túlmenően a festett tojás, elsősorban a piros tojás az ami ilyenkor kiosztásra kerül. Megkínálják őket süteménnyel, maradék sonkával. Megadják a módját. Örült a lelkem, megmondom őszintén. Gyakran panaszkodunk, hogy mennek el a fiataljaink. (…) Ilyenkor az igazság az, hogy megállítjuk egy kicsit az órát. Elfelejtjük azt, hogy hol élünk, hogy milyen körülmények között élünk, hogy szegénység van, hogy sokan itt hagynak bennünket. Együtt vagyunk, egymásra találunk és ilyenkor érezzük azt, hogy jó temerininek lenni.”

a temerini tavaszi borsós csirkepörkölt készítője, Ternovácz István

Temerin város és község Szerbiában, a Vajdaságban. A temerini magyar tájház és környéke egyrészt Temerin magyar lakosságának népi építészeti emlékeit, másrészt a hagyományos paraszti életmódot, családi   életteret és gazdálkodást hivatott bemutatni, ugyanakkor lehetőséget nyújt kisebb közösségi összejövetelek, hagyományápoló és -őrző műsorok, alkalmi kiállítások, de kívánságra akár kisebb családi rendezvények, baráti találkozók megtartására is.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 április 6, 11:26

Etichete:
Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját